10.fejezet

Hallelujah/Apologize

-Milyen érzés volt  megtalálni Őt?-kérdeztem Chloe-tól feszülten.

-Nem vagy biztos magadban, ugye?-Bólintottam, mire kezemre simította övét.-Egy pillanat alatt történt csupán, de azóta is mintha teljes lennék. Te mit érzel?

-Nem tudom. De nem érzem, hogy szerelmes lennék. Nem érzem, hogy le tudnám e élni vele az életem.

-Jaj, te! Nem is azt kell. Nem az a lényeg hogy le tudnád e vele élni az életed. Az a fontos hogy tudnál e élni nélküle. Nem vele kell elképzelni a jövőd. Nélküle. Na! Hunyd le a szemed.

-Miért?-csuktam be szemeim. Hallottam fészkelődését, gondolom kényelmesebb pozícióba vágta magát.

-Csak. Most pedig. Képzeld el, hogy van egy házad. Egy takaros kis házad. Ott vagy te, Mit látsz?

-Egy nappaliban vagyok. TV-zek. Egyedül. Csend van, csak a tv zaja hallatszik. Talán 5-6 év telt el. Nem változtam sokat.-mondom el mit látok.-Csengetnek!-kiáltok fel. Remélem Luke az! De miért akarom, hogy ő legyen az?-Felállok, az ajtóhoz megyek. Kitárom azt. A postás az. Egy borítékot szorongat, mintha az életét is feláldozná érte. Elveszem a levelet, majd visszamegyek a nappaliba. Kinyitottam a borítékot, és egy díszes, de mégis egyszerű lapot húzok ki belőle. Meghívó…egy esküvőre.

Ledöbbenek. Luke neve van rajta. Lucas Robert Hemmings. És ez az egy név cikázik a fejemben.

-És?!-visítja kicsit hangosan. A telefonom valaki hívását jelezte, mire kipattantak szemeim.

-És megszólalt a telefonom.-nyúltam a készülék után. Ridley.-Mond.

-Elkéstél! 10 percen belül legyél Grace-ék garázsában!

-Jó. Indulok.-bontottam a hívást.

Amint odaértem Grace-ékhez, azonnal belecsaptunk az ötletelésbe. A megfelelő dal kiválasztása nagyon fontos,és sok időt igényel.

A Ki mit tud? napján mindhárman a dalszöveget bújtuk. Nem beszéltünk egy szót se, és az órákon se figyeltünk. Luke folyton került. Nem volt hajlandó beszélni velem. Megértem... 

-Remélem mindenki készen áll, mert most belecsapunk!-kezdte a "műsorvezető".-Kezdjük a legütősebb lányokkal, akik belendítik a bulit! A színpadon az Angels of Darkness.

Ridley a mikrofonja elé állva tüzelte fel a közönséget, míg én a gitárom piszkáltam. 

-What you want from me.

What I want from you.

There's no working it out.

Take your hands off me.

This just cannot be.

I've got someone waiting outside.

Your tears coagulate, dear this is our fate.

Just get the hell away from me.

Sorry I'm a bitch, can't ever work through it.

Let's take the easy way out.

One last time and one good story.

Scream hallelujah, scream hallelujah.

Once for the time you never came.

One more time and one for history.

Scream hallelujah, scream hallelujah.

There's just no easy way out.

A legtöbb fellépő csak a vicc miatt jelentkezett, de voltak páran, akik komolyan gondolták, és nem is voltak rosszak. Luke és a srácok az utolsó előttiek voltak, így már gondolom elég idegesek lehettek.

-Brad írt. Talált egy könyvet, majd szól ha talál valamit.-mondta Grace.

-Oké.

Minden figyelmem a színpadra lépő Luke-ra terelődött, de még hallottam Rid gúnyos horkantását. A dalt már az első pár akkordból felismertem. Szerettem ezt a számot, hisz a OneRepublic egy király zenekar, a Timbland-del kiegészülve pedig létrehozták ezt a dalt, mely most mélyebb értelmet kapott.

-I’m holdin’ on you rope,

Got me ten feet off the ground.

And I’m hearnin’ what you say,

But I just can’t make a sound.

You tell me that you need me,

Then you go and cut me down…

But wait…

You tell me that you’re sorry,

Didn’t think I’d turn around…

And say…

That it’s too late to apologize

It’s too late…

I said it’s too late to apologize

It’s too late.

Tudom, hogy elrontottam, és már megbántam. De nem tehetek róla, hogy nem hajlandó meghallgatni! Minden nap próbáltam vele beszélni, kerestem a szünetekben, hívtam, írtam, el is mentem hozzájuk. Amikor a szülei átjöttek hozzánk, piti kifogásokkal mindig otthon maradhatott, vagy ha mi mentünk át, lelépett.

-Luke!-szaladtam utána, amikor lejöttek a színpadról.-Kérlek, hallgass meg!

-Bocs, de nem érek rá.-rázott le. Megint. De ezúttal nem fogom hagyni!

-Nem érdekel. Meghallgatsz, és teszek rá, hogy nem érdekel. Én is meghallgattalak számtalan alkalommal, most te jössz.-makacskodtam.

A zsebemben lapuló telefonom rezzent egyet, jelezve, hogy SMS-em jött.

"Azonnal ide kell jönnöd!"

Kösz Brad, ennél jobbkor nem is tudtál volna közbevágni!

-Hogy az a…-rohantam el.-Brad talált valamit!-suttogtam Grace fülébe. 

-Menjünk.

-Ne. Maradnod kell az eredményhirdetésre.-húztam vissza. 

Kelletlen állt vissza Rid mellé, míg én amilyen gyorsan tudtam, futni kezdtem a Jones-házhoz. Kiköptem a belem, mire odaértem. Görnyedve fújtam ki magam, Brad meg csak a hátam veregette.

-Mit találtál?-kérdeztem.

-A könyvben, amit az a fickó küldött-utalt a nagy, régi könyvre, amit Oldrin professzor adott.-, azt írják, hogy a Banshee-k közül minden évezredben születik egy gyermek, aki vagy megmenti, vagy elpusztítja a természetfeletti határt, ezzel háborúba sodorva az embereket, és a természetfeletti lényeket. Na most…szerintem az a Banshee te vagy.

-Honnan veszed ezt?-ráncoltam a szemöldököm.

-Lapoztam. És ott azt írták, hogy ez a különleges Banshee, idézem: „ Megtalálta azt, kivel az élete teljes, bár szerelmük sosem teljesülhet be.”.-olvasta fel a könyvből.

-Oh…Értem.-hajtottam le a fejem.-És? Van még valami?

-Öhm… Tulajdonképpen ennyi. De örülj, hogy legalább ezt is megtaláltam! Azért ez nem semmi!

-Jól van, igaz.-hagytam rá.-Mutasd csak!-vettem ki a kezéből a könyvet. 

Sziasztok! Sajnálom, hogy egy ideje nem volt rész, de tönkrement a laptopom, és csak most tudta megcsinálni apa. De telefonon meg tudtam írni, szóval itt vagyok! Szeretném megköszönni, hogy már négyen követik a blogom, aminek rettentően örülök. Persze minden olvasót imádok, főleg, hogy már majdnem 400 oldalmegtekintés van! Remélem tetszett a rész, és egy hét múlva jön a 11. rész. Jó éjt mindenkinek!

Angel