9.fejezet/2.rész

Let her go

Ördögi vigyor terült el arcán, és belekezdett a mesélésbe.

-A családunk abban a megtiszteltetésben részesült, hogy minden női tag Banshee. Kérdéseket a végén!-emelte tenyerét Luke felé.-Minden Banshee életében két fontos személy van. A Bölcs, aki segíti, egyengeti előtte az utat. Brad. Hát… van nála jobb is, de neked pont megfelel. A másik egy bizonyos Ő. Gondolom, még nem tudod ki az.

Megráztam a fejem, mire megforgatta a szemeit, és Luke-ra nézett. Ő csak nagy szemekkel kapkodta a tekintetét köztem és unokahúgom között.

-Sajnálatos, hogy tőlem kell megtudnod, de mivel ilyen szerencsétlen vagy, hogy nem veszed észre, akkor elmondom én. Ő az.-mutatott a még mindig értetlen arckifejezésű Luke-ra.

-Ez mind remek, de akkor tudnám hasznát venni mindennek, ha tudnám mi a franc ez az egész! Mert képzeld,a nagyi olyan ködösen mondta azt a csepp információt, hogy sejtelmem sincs mi van! Szóval részletezd nekem egy kicsit.

-Istenem. Te semmit nem tudsz?-kiáltott fel.-Jó. Az Ő, olyan mint a Nagy Ő, csak a kapcsolat köztetek… mélyebb. Világos eddig? Remek. Ha minden megvan, boldogan élsz, míg meg nem halsz. Kivéve, ha magadra haragítottál pár démont, mert azok nem épp a kedvességükről híresek…

-És kik azok a démonok?-kérdeztem.

Jelentőségteljesen Calumra és Michaelre nézett, akik csak zavartan nézelődtek mindenfelé, csak ránk nem.

-Ti aljas, hülye seggfejek!-estem nekik. Calum mellkasát ütögettem az öklömmel, miközben mindennek elszidtam.-Hogy voltál képes engem beállítani rossznak?

-Na most állj le!-fogta le kezeim.-Nem én vagyok az aljas meg a seggfej. Te meg a fajtád, ti vagytok aljasok. Ahol csak felbukkantok ott baj lesz.

-Ott is ahol ti.

-Hagyjátok már abba!-ordította el magát Luke.-Miért kell folyton veszekedni? Egyáltalán miért kell beleszólni?-fordult a fiúk felé.-Ahelyett, hogy támogatnátok, tovább rontjátok a helyzetet!

-Jó hogy nem támogatunk! Mi csak meg akarunk védeni ettől a fúriától-nézett rám undorral Michael.-meg a fajtájától.

-Hogy mi van?-akadt ki Chloe.-Na megállj te kis…

Olyan hirtelen hallgatott el, egy pillanatra megijedtem. Az egyik pillanatban még egy „Ez nem lehet igaz!” hagyta el száját, a másik pillanatban meg már egymás ajkain csüngtek. Én egy rohadt értelmes WTF?! fejet vágtam, de ahogy körbenéztem mindenki.

-Chloe. Izé… Most mi van?-szólaltam meg kicsit félve.

-Az, drága, egyetlen unokahúgom, hogy most találtam meg a nagy Őt!

-Hogy mi?!-kiáltottunk Calummal egyszerre.

Ashton csak elröhögte magát, mire rá néztünk furán.

-Ez marha vicces. Hogy pont egy démon és egy Banshee legyen lélektárs! Ez aztán a nagy szívás, nem igaz Cal?

A fiú csak mérgesen morgott valamit, amin Ahton még jobban nevetett.

-Most mi van?-kérdezte Luke rám nézve. Másfél méterre csókolózik az unokatesóm, meg egy démon, míg a másik oldalon Cal és Ash veszekednek, szóval sejtelmem sincs mi folyik itt.-Mindegy. Szóóóval… Én vagyok a Nagy Ő?

-Most fejezd be.-állítottam le.

-De miért? Az unokatesód is megmondta, hogy egymásnak vagyunk teremtve!

-Azt mondta a nagyi, hogy megérzem, ha itt az idő. Ha készen állok. De nem állok készen. Talán egyszer.-vontam vállat. Kék íriszei bánatosan csillogtak, amitől rossz érzés fogott el.-Sajnálom Luke.

-Sajnálhatod, de attól nem lesz jobb.-rázta a fejét.-Már mióta próbálkozom, de egyszerűen nem megy! Honnan tudod, ha meg sem próbálod? De mindegy. Elegem van abból, hogy amikor azt hiszem, hogy már majdnem megvan, hogy már csak tényleg egy kicsi kell, sose sikerül. Már nem bírom ezt! Feladom. Élj csak tovább boldogan, befejeztem. Én… békén hagylak.-emelte fel a kezeit. Kihátrált a garázsból, és eltűnt az ajtó mögött.

-Ezt megcsináltad.-mondta Calum.-Egyáltalán mit keresel itt?

-Én hívtam ide.-szólalt meg Ashton.

-De már megyek is. Nem akarok még több mindent elszúrni.-fintorogtam Calumra. Szarkasztikus mondatomra csak összeszűkített szemmel nézett. Fej rázva indultam én is a kijárat felé.-Chlo… Szóval maradsz! Remek. Remélem nem nálunk alszol, mert a ház zárva lesz, szóval hozzánk ne gyere.

-Majd alszok a szerelmemnél.

Ez gyors volt.-gondoltam. Nagyot sóhajtva indultam meg hazafelé. A fél órás út után fáradtan dőltem le az ágyamra. A plafonom kémleltem, de gondolatban egészen máshol jártam. Gondolataim a ma történteken pörgött. Chloe nem szokott hazudni. Mindig igazat mond, ezt tudom. De mégsem hiszem el, hogy Luke lenne Ő. Mármint… Lehet, csak magamnak nem akarom beismerni, mert akkor hiába bántottam meg annyiszor. Persze, nem tehetek róla, hogy nem viszonoztam az érzéseit, de akkor is rossz volt. Most… Nem tudom. Érzek valamit, de nem vagyok benne biztos, hogy ez az, aminek lennie kell. Vagyis ez valami, de nem tudom elég e ennyi. Még nem érzem, hogy Luke lenne az igazi. Nem érzem, hogy vele le tudnám élni az életem. Nem érzem, hogy szerelmes lennék belé.

Sóhajtva fordultam az oldalamra, mikor megéreztem a nyaklánc hidegét. Kezembe fogtam a medált. Miért is vettem fel? Önkénytelen mozdulat volt. A medálon egy lila színű szívecske medál volt. Ametiszt. Ahogy alaposabban megnéztem, a hátulján egy halvány L betű tűnt fel.