1 év...

OMFG! Egy év eltelt, mióta megnyitottam ezt a blogot.

Na igen... Nektek tartozom köszönettel. Ti vagytok azok, drága olvasók, akik miatt még mindig írhatom ezt. Köszönöm, hogy olvassátok fantáziám szüleményét. Köszönöm, hogy itt vagytok, és boldoggá tesztek, azzal, hogy olvassátok irományom. Köszönöm ezt az évet, és hogy kitartotok mellettem.
Bár mostanában nem hoztam fejezetet, dolgozom rajtuk, ahogy a negyedik, s egyben utolsó, mindent lezáró évadon is.
Mindemellett persze mást is írok, valamint új ötleteket is papírra -vagy épp képernyőre- vetek.

De nem csak nektek tartozom köszönettel. Azok, akiknek köszönhető, hogy ez a blog létrejött, azok maguk a szereplők. A 5SOS az, ami segített úgymond megmutatni írásaim. Valamint szebbé teszik a napjaink. Nem tudom ti hogy vagytok vele,de én már akkor vigyorgok, ha meglátok egy képet róluk, vagy a nevüket. Mindig jobb kedvre derítenek, még ha a legmélyebb gödörbe is estem (ezt nem hagyhattam ki, ha valaki szereti a Teen Wolfot, akkor szerintem tudja mért). Amikor hallgatom a zenéjüket, videót nézek róluk, koncertfelvételt, akkor boldog vagyok. Mert én is szeretnék olyan magasra jutni a szenvedélyemmel, mint ők. Példaképek oly sok embernek, és mégis maradtam olyan lököttek. Igazi zenészek, hisz a zene a mindenük, és még akkor is törődnek a rajongóikkal, ha fáradtak, vagy rossz kedvük van.

Oh, kicsit eltértem a tárgytól...

Szóval, még nincs rész, de hamarosan lesz, addig pedig egy kis részlet belőle:

"-És mi a szerelem? Úgy értem, tudom mi az, csak… milyen? Honnan tudod, hogy az vagy?

-Fogalmam sincs.-nevetett fel.-Sose voltam még szerelmes, nem tudom milyen. De ahogy eddig tapasztaltam, néha borzalmas tud lenni. Nézz csak Cal-ra.-bökött az említett felé.-Ő is szerelmes egy lányba, Mira a neve. Érző, és érezte a fájdalmat. Az apja,  Kronosz lemészárolta az egész faját, mert a szerelme apja eltiltotta őket egymástól. De megszületett ő, meg az ikertesója, és az apjuk át akarta venni a hatalmat a világ felett. Végül Mira leállította az apját, és Seth-el elmentek valami templomba, Tibetbe. Azóta nem hallottunk róluk, pedig Cal egy ideig kereste.

-Jóban voltatok?

-Aha. Chloe meg az unokatesóm voltak a legjobb barátai. Engem meg ugye mindenki szeret, mert cuki vagyok! Egyébként haragszom rá, amiért ezt tette velünk. Itt hagyott minket, pedig már kezdtek jól alakulni a dolgok.

-Sajnálom."

UI: Nemsoká She's Kinda Hot videó!

Sziasztok!
Most nem résszel jelentkezem, mert még nincs kész. Nem tudom mikor lesz kész, igyekszem vele, de valahogy most nem megy.
Mostanában nem haladok, nehezen mennek a részek megírása. Sajnálom, mert ez a történet egy része a lelkemnek, és bármennyire is nem akarom, egyszer vége lesz. Talán ezért? Tapasztaltam már könyveknél, hogy nem haladok, mert nem akarom, hogy vége legyen.
Az agyam teljesen máshol van, a gondolataim csak egy dolog körül keringenek: Teen Wolf. Nem tehetek róla, ez az évad teljesen felkavaró, és most valamiért rosszabb hatással van rám.
Emellett megihletett, és elkezdtem dolgozni egy fanfiction-ön (bármily fura, Teen Wolf-os), és állandóan azon töprengek. Ha érdekel valakit, akkor nem vagyok önző, szívesen megosztom az eddig leír kis bevezető/első fejezet szerű kis kezdeményt.
Szóval, szeretnék egy kis szünetet, amíg ki nem húzom magam a kábulatból. Úgy érzem magam, mint egy trutyis UFO, aki egy szilárd emberbőrbe bújt.
Ne haragudjatok, de próbálok sietni!

4: Álom /2.

-Mit? Mondjad már!

-Egy erdőben voltam. Olyan… homályos volt minden, nem láttam tisztán. Aztán farkasüvöltést hallottam. Farkasok jelentek meg, és egy fekete alak. Megölt mindenkit, aki csak mozgott.

Tekintetem találkozott Michael aggódó pillantásával. Leszegtem fejem, és felvettem emberi alakom.

-Én tudom mit láttál. A falkánk lemészárlását.

Csend állt be közénk, senki sem mert megszólalni.

-Hope, nem a te hibád.-szorította meg karomat Sam.

-Elfutottam.-néztem dacosan szemeibe.

-Még gyerek voltál. Ha nem futottál volna el, már nem élnél. Mi is ezt tettük, nem csak te. Ösztönösen menekültél, ez nem rossz dolog.-győzködött.

-Ha nem rossz, mért érzem annak? Miért érzem, hogy az én hibám volt? Miét van bűntudatom?

-Semmi baj.-ölelt szorosan magához.-Nem a te hibád.

Nem sokkal később már sötétben ültünk, vicces történeteket mesélt mindenki. Hogy milyen őrültségeket csinált amikor még pelenkás volt, vagy cikis sztorikat, ami eszünkbe jutott.

-Jól vagy?-húzódott mellém Michael.

-Persze.

-Hope.-nézett rosszallón.

-Nem tudom. Rossz érzés, hogy Brad eszembe juttatta a történteket. Nem baj, nem az ő hibája, én csak… Felzaklatott, ennyi.

-Nem baj. Természetes, hogy hiányzik a családod, és rossz hallani róluk.-karolt át.

-Tehettem volna valamit. Ha ott maradok…

-Ha ott maradsz, meghaltál volna.-vág közbe.-És akkor most nem ülnél itt, nem találkoztunk volna, és nem lettünk volna barátok.

-Mert így jobb? Család nélkül? Hol fogunk élni? Mert Sam ahogy mondta, Cress és Jonah is túlélték, és még ha sikerül is falkát alapítani, még csak gyerekek vagyunk. Nem tudjuk hogyan kell vezetni egy falkát, még nem vagyunk készen rá.-osztottam meg vele kételyeim.

-Ezt Sam is így gondolja?

-A-Azt hiszem…nem. Hisz ezért jött, hallottad.

-Meg kellene ezt beszélnetek. Négyszemközt, normálisan.-javasolta.

-Igazad van.-bólintottam.

-Mindig igazam van!-húzta ki magát.

-Na persze!-röhögött Brad.-Te meg az igazság olyan messze áltok, mint ide Japán.

-Jól van öcsi, beszélj csak, de ne feledd, hogy én még mindig démon vagyok, míg te csak ember.

-Mi bajod az emberekkel?-háborodott fel Luke.-Azt hiszed nem tudnálak megverni?

-De nem ám.

Hogy hogyan jutottunk el a kétségeimtől a két srác verekedéséig, fogalmam sincs. De mindenesetre vicces volt, amikor Luke nekiment volta, csakhogy Michael démon, és nem sok esélye volt még csak hozzáérni sem.

Aztán Luke-hoz csatlakozott Brad, így már ketten egy elleni küzdelem volt. És az a látvány, ahogy Brad Michael hátán csüng, Luke pedig előröl próbálja kibillenteni a srácot az egyensúlyából, kihagyhatatlan volt.

4: Álom /1.

Brad szemszöge:

Minden homályos volt. Mintha egy párás üvegen keresztül nézném.

Minden nyugodt volt, boldog. A gyerekek egymást kergetve szaladgáltak, míg a felnőttek csak mosolyogva nézték őket, miközben saját feladatukat teljesítették. Egy kisebb csoport, összetömörülve ült, és hallgatták az idősebbek meséit.

Aztán farkasüvöltés hangzott fel.

Mindenki megmerevedett, és a hang irányába kapta fejét. Farkasok rontottak elő, mögöttük pedig egy fekete alak. A gyerekeket elrejtették, az idősek, bár hiába próbálták, ellenálltak, és alakot váltottak.

Vér mindenhol. Sérült, vagy épp holt farkasok a földön. Minden szanaszét, eltörve, szétszaggatva, darabokban.

És ott állt ő. Hatalmas, fekete alak.

De én ismertem. Tudtam ki ő.

Kronosz.

Hope szemszöge:

Kint voltunk a parton. Sam és én farkas alakban rohangáltunk, versenyeztünk, vagy épp a vízben csapkodtuk egymást. A többiek is próbáltak lépést tartani velünk, de inkább maradtak a vízben.

Estefelé már kezdtem fáradni, bár Sam kicsit jobban. Kifeküdt Grace mellé, és hagyta, hogy a lány vakargassa a fülét.

Én ellenben a vízben ugráltam, élvezve a természetet anélkül, hogy attól kelljen félnem, hogy bárki meg akar ölni.

Szerettem a vizet, kiskoromban is sokszor mentem inkább anyával a tóhoz, mint játszottam a korombeliekkel. A kiképzésünk a testvéreimmel is jobban haladt, mint az normális lett volna. Persze Alfa gyermekeiként elvárták tőlünk, hogy erősebbek, gyorsabbak és okosabbak legyünk. Mindemellett nekem tanulnom kellett az Alfanőstény teendőit is, amik fontosak voltak a falka életében.

Vicces a helyzet, hisz Sam lett volna következő Béta, majd Alfa. Én pedig, természetesen egyedüli nőstényként majd az Alfanőstény. Most pedig itt van, bár a helyzet nem olyan, mint annak kellene. Már nincs falka, aminek gondját viseljük, nincs senki, akinek szüksége lenne négy falka nélküli farkasra. A falkák nem vegyülnek, ez már évezredek óta így van. Kétlem, hogy kivételt tennének, ha eddig sosem tették.

Viszont itt sem maradhatunk. Talán igaza van Samnek, és újra kellene alapítanunk a falkát. Biztos vannak még kóborfarkasok, akik falkára vágynak. De mi lesz, ha visszamegyünk? Nem akarom újra átélni, hogy elveszítsem a családom.

Itt is maradhatnánk. Őszintén megmondva, kezdem megkedvelni az embereket. Kate és Grace nagyon kedvesek velem, a fiúknak sem lehetek terhére, egyedül Chloe van ellenem.

Gondolkodásomat egy nagy adag víz törte meg, ami telibe talált. Prüszkölve fújtam ki a vizet az orromból, majd haragos pillantást vetettem az elkövetőre. Michael nevetett rajtam, ám egy vakkantással ráugrottam, így ő is teljesen vizes lett. Így szórakoztunk egy ideig, majd kiterültünk a parton, egymás mellett, és néztük a napot, mely eltűnni készült a horizonton.

-Gyönyörű.-szólalt meg Michael mellettem.

Helyeslően fújtattam egyet, és bár egyszerűbben tudtam volna kommunikálni emberi alakban, annyira megszoktam már ezt a formát, hogy így éreztem magam jól.

Belefúrtam orrom a homokba, csak azzal nem számoltam, hogy az még meleg a naptól, így prüszkölve ráztam a fejem. Michael csak nevetett rajtam, és ahogy a többiek is rám kapták tekintetük, ahogy felpattantam.

Berohantam a vízbe, és elmerültem a habokban.

Megráztam magam, mit ahogy a kutyák szokták, újra eláztatva ezzel Michaelt.

-Srácok!-kiáltott Brad. Futva közelített felénk, mintha üldöznék.-Srá-cok…

-Mi történt? Jól vagy?-kérdezte aggódva nővére.

-Persze.-fújta ki magát.-Álmodtam.

Hello! Izé... Rettentően sajnálom, hogy egy hét és egy nap késéssel is csak fél fejezetet tudtam hozni, de valahogy nincs ötletem. Illetve lenne, csak nem tudom hogy írjam le.

Valamint a múlthéten voltam oly merész, hogy újranéztem minden évadot a Teen Wolf-ból. Most eléggé rá vagyok kattanva, és már alig várom, hogy a harmadik rész is kijöjjön az 5. évadból. Eddig fantasztikus, rengeteget nevettem rajta, és -nem vagyok félős, aki megijed az ilyeneken- most pár jelenet rám hozza a frászt.

Mindegy. Remélem nem haragszotok nagyon, és ha jól megy minden, akkor holnap hozom a másik felét.

3: Újra? /2.

-A Falkának vége.

-Nem, mert élsz, és én is, és ott vannak Jonah-ék is. És… és vannak kóbor farkasok, és…

-Miért akarod ezt ennyire? Miért kerestél ilyen nagyon?-kérdeztem összezavarodva.

-Farkasok vagyunk. A farkasok falkában élnek.-dühödött fel.-Miért ellenkezel?

Ha a farkasok dühösek lesznek, nehezebben tartják bent az állati énünket. Sokszor láttam már, ahogy két farkas egymásnak esik. Hatalmi harcok, vagy egy nőstény miatt. A vége mindig ugyanaz: az egyik vagy meghal, vagy megsérül.

Sam dühös, és látszatra pillanatokra van az átváltozástól. Ha most egymásnak esünk, nem csak mi sérülhetünk meg, hanem azok az emberek is, akik gondoskodtak rólam. Azt pedig nem fogom hagyni.

Mindjárt átváltozik. 5..-Nyugodj le.-4..-Sam.-3..-Hallod?-2..-Sam!-1..

Két lehetőség van ilyenkor. Ha szerencséd van, és tudsz először támadni, torokra mész. A gyenge ponton könnyebb leteríteni az ellenséget. Ha nincs szerencséd, és a másik támad először, véded a gyenge pontjaid. Meghunyászkodsz, és várod a sorsod. A természet törvényei uralkodnak a magamfajták felett. Nem tehetek ellene semmit. Ebből már nem jövök ki jól.

-Hope!

A nevem volt az utolsó dolog, amit hallottam, mielőtt Sam nekem ugrott volna. Az évek során erősebb lett, testesebb, és okosabb. A támadási technikája javult, gyerekként csak a frontális támadás volt amit használt. De a menekülés, a bujdosás, és minden perc, amit veszélyben töltöttem, engem is megedzett. Megtanultam több dologra odafigyelni, így harc közben is fel tudtam mérni ellenfelem. Láttam a hibáit, melyeket egy-egy mozdulat közben vétett. Láttam, hogy melyik az a pont, amit nem véd. Ha jól időzítek, ha pontosan ott találom el, ahol kell, leteríthetem.

Kisebb vagyok. Gyengébb, de okosabb. És ez jó.

-Francba már Sam!-szorítottam fejét a talajhoz.-Nyugodj le.

-Hope. Vérzel.-rohant oda hozzám Michael.

A derekamnál fogva húzott el Sam-től, és ahogy elvette a kezét, vér volt rajta. A fejem lüktetett, az oldalam égett. Sam sem nézett ki jobban, ahogy visszaváltozott, karmolások voltak mindenhol. Ezeket én csináltam?

-Hope. Ne haragudj, nem akartam.-nézett rám kétségbeesetten Sam.

-Nem a te hibád.

Michael bevitt, Grace pedig jött ellátni a sebeim. Összeszorított állkapoccsal tűrtem a csípő, égető érzést, ahogy a fertőtlenítő a sebem érte.

-Elmondod, hogy ki ez?-kérte Michael.

-Ő lett volna a Béta a falkában. Apámat követte volna. Pont a beavatás napján támadtak meg minket. Úgy látszik elmenekült.

-Miért támadt meg?

-Nem ő volt. Ha feldühítenek minket, nehéz kontrollálni a farkast. Néha előtör, bármennyire próbáljuk visszafogni.

-Hm… Szépen leterítetted.-veregette meg a vállam Grace, ahogy befejezte a sebem lekezelését.

-Az tuti! Pedig majdnem kétszer nagyobb nálad, de te könnyen földre vitted.

-Tanul egy, s mást valaki, ha magára van utalva. Apám is sokat tanított, és volt két testvérem. Velük is meg kellett verekednem, hogy elég kajához jussak. Meg… úgy mindenért.

3: Újra? /1.

Towers

A hátsókertben ültünk, és mindenki engem kérdezgetett. Próbáltam mindenre válaszolni, ám olyan kérdéseket is feltettek, amik nevetségesek voltak. De összességében nem voltak olyan ellenségesek. Kivéve talán Chloe, a szőke lány, aki csak megvető pillantásokkal bombázott egész idő alatt. Pedig semmit nem tettem ellene, legalábbis nem tudok róla.

Nekünk farkasoknak, az érzékeink kifinomultabbak, élesebbek és éberebbek, mint például az embereknek, vagy akár a démonoknak. Így nem okozott gondot kiszúrni a közeledőt. Persze farkas alakban hamarabb is ment volna, ha pedig konkrétan koncentrálunk, akkor már mérföldekről megérezzük. A tarkóm bizseregni kezdett, a kezem remegett, a gyomrom görcsölt. Ez csak egyet jelenthet… Sam életben van, és ide tart.

De az nem lehet, meghalt a többiekkel együtt. Nem lehet életben.

-Hope. Minden rendben?-kérdezte Michael. Észre sem vettem, hogy pislogás nélkül meredtem előre, és mindenki engem nézett.

-P-persze. Én csak… Mindegy.-ráztam meg kissé a fejem. Le kellett hunynom a szemeim egy pillanatra, hogy a szédülés alábbhagyjon. A sebeim gyógyulnak, miután Grace kitisztította őket, de a fejemet ért ütésektől még nem vagyok újra tökéletesen jól. De idővel gondolom majd elmúlik, és… Mi is lesz akkor? Nincs családom, nincs falkám, nincs senkim. Igen, ők befogadtak, de meddig? Meddig maradhatok itt? És Sam? Tényleg ő az, vagy már az érzékeim is cserbenhagytak? Megőrültem, vagy a valóság rosszabb, mint azt valaha is gondoltam?

-Hope. Biztos jól vagy?-nézett aggódva Brad. Bólintottam, de látszott, hogy nem hiszi el.-Visszatérve a mesére… Késztetést érzel, hogy vonyíts a holdra?

Mindenki nevetett, viszont én nem. Nem értettem most mi van. Értetlen tekintetemet látva, azonnal bocsánatot kért.

-Ne haragudj, nem úgy gondoltam.-szabadkozott.

Egyre közelebbről jött a szag, az érzékeim üvöltöttek, a hatodik érzékem egész testemet bizsergette. Nem figyeltem a többiekre, csak a természetre. Itt van!

Farkas énem kitört, és már csak azt vettem észre, hogy négy lábon állok, egy hatalmas, éjfekete farkassal szemben.

Sam.

Megváltozott. Mind állati, mind emberi formában. Felnőtt.

-Hope! Ha tudnád mióta keresünk.

-Ki vagy te?-állt elém Michael.

-Hope.-tartotta rajtam szemeit, mintha nem is vette volna észre az előttem álló srácot.

Hogy kerül ide? Hiszen meghalt, megölték!

Visszaettem emberi alakom, és a hátam mögé toltam Michaelt.-Te meghaltál. Meghaltál, a falkával.

-Nem. Elmenekültünk. Cressida és  Jonah  is el tudtak szökni. Azt mondtam nekik, hogy húzódjanak meg valahol. Hope, évek óta kereslek, de sehol nem maradtál olyan sokáig, hogy megtaláljalak.

-Pont ezért. Nem akartam, hogy bárki is megtaláljon.

-Hm… Persze, az Alfa lánya vagy.

-Az apám halott.-mondtam keserűen.-Az apám, az anyám, a testvéreim. A Falka… Már nincs is olyan, hogy Falka.

-De lehet! Azért jöttem, hogy újra alapítsuk a falkát.

Hello! Bocsánat, amiért csak fél rész hoztam, de zsúfolt napom volt, és nem sokat voltam itthon. De holnap felteszem a másik felét. Addig is pihenjetek, élvezzétek a nyári szünetet, -ha valahol van meleg, akkor azt is- és legyetek rosszak!

U.I.: Ha még nem tettétek, nézzetek be a wattpad-on indított kis történetembe:Sweet Dreams-Édes álmok

2: Vérfarkas

Me and My Broken Heart

Hope szemszöge:

Mikor magamhoz tértem, újra abban a szobában ébredtem, ahol először felkeltem. Másik ruha volt rajtam, erre rájöttem, gondolom az előzőt tönkretettem átváltozáskor. Istenem. Mit tehettem? Ugye nem bántottam senkit?

-Felébredtél? Jól vagy?-jött be a fiú. A nevére nem emlékszem, pedig a szőke lány mondta. Legalábbis azt hiszem…

-Igen. Mi-mi történt?-kérdeztem meg félénken.

-Hát… nem igazán tudom mi történt, egyszer csak felkeltél, kimentél a hátsó kertbe, és… Aztán nem te voltál. Vagyis te voltál, csak mégse. Izé… farkas voltál.-bökte ki.-Megtudnád magyarázni mi volt ez?-ült le a lábamhoz az ágyra.

-Nem, öhm, félsz tőlem?

-Sokkal rosszabbakkal is volt már dolgom!-nevetett.-Michael Clifford, száműzött démon, szolgálatodra.-tett meghajlós mozdulatot.

Felkuncogtam erre, hisz elég viccesen nézett ki. Elmosolyodott, majd hirtelen komolyra váltott. Tudtam, hogy most el kell mondanom neki a dolgokat, bármennyire is nem akartam. Éreztem, hogy megbízhatok benne, így bólintottam egyet, és belekezdtem.

-Észak-Európa erdeiben élnek vérfarkasok, bár nem nagy számban. Ahogy a farkasok, úgy az én fajtám is kihalóban van. Én három nagyobb falkáról tudok, de lehetnek még kisebb csoportok. Mi körülbelül 20-25-en lehettünk. Az apám volt az alfahím, anyám pedig az alfanőstény. Éppen a beavatáshoz készültünk, ugyanis a fivéreimmel elértük a 100. holdtöltét, de mielőtt elkezdődhetett volna a szertartás… Meghallottuk apám vonyítását, veszélyt jelzett.-A szemem előtt megjelent az erdő. A menekülő farkasok képe, anyánk kétségbeesett arca, ahogyan ránk nézett.-Elbújtunk, de a hatalmas alak eljutott a falkánkhoz, és vérengzésbe kezdett. Hallottam fájdalmas sikolyokat, ahogy kegyetlenül megölt mindenkit. Kicsi voltam még, kibújtam egy hátsó kis lyukon, és csak futottam. Bármennyire fáradt voltam, nem álltam meg, féltem, hogy elkapnak. Átértem egy másik falka területére, ahol megtámadtak. Nagy nehezen sikerült elszabadulnom, bár már nagyon gyenge voltam. Egy kóbor farkas mentett meg, egy ideig vele éltem. Aztán megölték, és nekem újra menekülnöm kellett. De a nyomomban voltak, így felszöktem egy hajóra, ami ide hozott. Aztán napokig tengődtem, de végül valahogy itt kötöttem ki.

-Ez borzalmas. De a tegnap este…-hagyta félbe a kérdést.

-Tegnap telihold volt, és minden teliholdkor felerősödik a bennünk élő farkas. A napfény olyan szögben éri a holdat, hogy az hatással van ránk. Olyankor nem emlékszünk semmire az átváltozás utánról. Egyszerűen a farkas énünk elhatalmasodik az elménk felett, és megszűnik a határ az ember és állat között.-magyaráztam.

-Szóval… Minden teliholdnál ez van?

-Igen.

-Életed végéig ezt el lehet viselni?

-Dehogy! A 300. holdtölte után nem változol át többet. A farkas kivesz belőled, és már csak halvány pislákolás marad a helyén.

-Az…öh…25 év, ha jól számolom. Bár nem biztos, Luke a matek zseni, én annyira nem.-nevetett fel halkan.

-Annyira furcsán számoltok. Évek, hónapok, olyan feleslegesek. Nekünk a hold mutat utat, nem kellenek ilyen felesleges számok.

-Hidd el, ha ebbe születsz bele, ez lenne a természetes. Egyébként, hogy érted, hogy utat mutat a hold?

-A hold mindig is fontos szerepet játszott a farkasok életében. Rengeteg legenda kering a farkas és hold kapcsolatáról, minden nép, falka, ember máshogyan mondja. Az én falkám a Holdleány és a Farkas történetében hisz. De természetesen sok mítosz kering a világban.

-Elmeséled?-kérdezte kíváncsian csillogó zöld szemekkel.

-Persze. Az anyánk mindig olyan elragadóan mesélte, mintha ő maga lett volna a Holdleány. Nem ígérem, hogy én is ilyen átéléssel mondom, de megpróbálom.-kuncogtam.-Ez a történet oly régen esett meg, amikor még az emberek és az állatok békében és harmóniában éltek a természettel és egymással. A Holdnak volt egy gyönyörű lánya, aki nappalokat a Hold árnyékában töltötte, ami elrejtette ragyogó szépségét,  éjjelente azonban leosont a Földre. Az akkor élő emberek féltek szokatlan szépsége láttán, tündérnek vagy angyalnak hitték, míg a nők, mivel nem vetekedhettek szépségével boszorkánynak tartották, ezért a leány inkább elhúzódott egy kis erdei tisztásra, ahol nem volt tél csak tavasz nyár és ősz, mely tele volt szebbnél szebb virágokkal, s az őt körülölelő erdőség elrejtette a kíváncsi szemek elől. Minden éjjel a tisztáson lévő kopár sziklán fekve élvezte az őt körülvevő csodálatos természet illatát, zsongását, s közben atyja, a Hold fényében sütkérezett.   Egyik éjjel egy Ember zavarta meg, aki nem félt tőle, sőt  megidézte a leány szépsége, ezért bókokkal halmozta el, ajándékokat vitt neki, ígért neki fűt-fát s ezzel meghódította a leányt, aki cserébe neki adta a szívét. Az Ember azonban csalfa volt és hazug. Míg a leány a nappalokat a Hold árnyékában töltötte, ő, hogyne legyen egyedül egy Nő társaságát élvezte. Egy nap, mivel a végzet már csak ilyen, a Hold leánya, rájött, hogy mit művel az Ember a háta mögött, titokban. Keservesen csalódott, s ezek után mikor éjjelente a Földre látogatott, a tisztás hangos volt fájdalmas zokogásától, hiszen vágyott az Ember után, aki oly rútul elárulta őt. Gyönyörű szeméből, mint megannyi apró gyöngy egyre csak záporoztak a könnycseppek. Egy idő után sírása abbamaradt mivel beletörődött abba, hogy az Ember elhagyta, de sebzett szívét átjárta a bánat, az elhagyatottság és a magány. Minden éjjel csak ült a tisztáson és merengett, s önmagát okolta azért hogy elhagyták, pedig ő semmiről nem tehetett. Már nem nyűgözte le az őt körülvevő csodálatos természet, nem élvezte az ezernyi nyíló virág fantasztikus illatát, nem sütkérezett atyja fényében, csak az árnyékban gubbasztott… Egy éjjel azonban a tisztásra tévedt egy Farkas, aki megérezte a leányon bánatát és elhagyatottságát, mivel ő is magányos volt. A leány amikor meglátta a Farkast, először megijedt, de megérezte azt, amit a Farkas őrajta. Hagyta magához közel engedni a Farkast, aki hozzábújt, s elkezdte vigasztalni a leányt. A leány örült a társaságának, miképp a Farkas is. Ezután minden  éjjel találkoztak a tisztáson, mind a leány, s mind a Farkas nappal csak az éjjeleket várta, amikor együtt lehettek. A leány szíve szépen behegedt, arcára visszatért angyali mosolya s a Farkas is boldog volt, hogy végre valaki törődik vele. Egy nap azonban, amikor a Farkas késett, a tisztáson pedig váratlanul felbukkant egy másik Ember, aki kedves szavaival, bókjaival pillanatok alatt megérintette a leány szívét, s a leányba remény költözött, hogy még boldogabb lehet. Miután az Ember távozott, megérkezett a Farkas, aki megérezte a leányon a változást.  Örült a leány boldogságának, de megijedt, hogy így viszont ő újra magányos és elhagyatott lesz, s ijedtségében belemart a leányba. A leány megijedt a Farkas viselkedését látva s elmenekült, soha többé nem tért vissza a tisztásra. Hiába bánta a Farkas a tettét, soha többé nem látta a leányt. Minden éjjel kiment a tisztásra, oda, ahol a lánnyal találkozni szoktak, leült, s a Hold felé emelt fejjel sírva hívta vissza a Hold leányát, de az csak nem felelt neki. Telt múlt az idő, a Farkas megöregedett, halandó élete a végéhez közeledett. Egy éjjel, amely az utolsó volt az életében, egy szívszaggató kiáltásánál megjelent a leány,  s megsimogatta a halál mezsgyéjén álló Farkast, jelezve, hogy megbocsátott neki, majd visszatért a Hold sötét oldalára, újra elrejtőzve a Farkas lassan lecsukódó szemei elől. A Farkas összeszedte minden erejét és egy utolsót, hatalmasat ordított a Hold felé, szerette volna még egy pillanatra látni a leányt, de  az ordítás a torkán akadt, kilehelte lelkét. Szelleme nem tudott megnyugodni, minden éjjel azóta is a tisztáson ordít a Hold felé. Hangját ma is hallják a különleges hallással megáldott farkasok és kutyák, vele ordítanak,  hogy a Farkas végre újra találkozzon a Hold leányával... Ha a farkasok és a kutyák nem ordítanak többé a Hold felé, akkor tudjuk majd, hogy újra egymásra lelt a Farkas és a Hold leánya.

(link)

-Azta. Ez… gyönyörű.-mondta elképedt arccal.

-Tudom.-mosolyogtam.-Anya mindig ezt mesélte alvás előtt. Ahányszor csak erre gondolok, olyan mintha anya még mellettem lenne.-szomorodtam el.

-Hát… Most már nem vagy egyedül.-húzott magához. –Én mindig melletted leszek, ne aggódj.

-Köszönöm.

Hali! Nem soká kezdődik a nyári szünet (csak az én sulimban kell még hétfőn is bemenni?), és több időm lesz mindenre. Remélem tetszett a rész, és ha már itt tarunk... Ha van kedvetek, és olvastok wattpadon, akkor nézzetek/olvassatok bele a könyvembe : Sweet Dreams-Édes álmok

Jó hétvégét, és legyetek rosszak!