4: Álom /1.

Brad szemszöge:

Minden homályos volt. Mintha egy párás üvegen keresztül nézném.

Minden nyugodt volt, boldog. A gyerekek egymást kergetve szaladgáltak, míg a felnőttek csak mosolyogva nézték őket, miközben saját feladatukat teljesítették. Egy kisebb csoport, összetömörülve ült, és hallgatták az idősebbek meséit.

Aztán farkasüvöltés hangzott fel.

Mindenki megmerevedett, és a hang irányába kapta fejét. Farkasok rontottak elő, mögöttük pedig egy fekete alak. A gyerekeket elrejtették, az idősek, bár hiába próbálták, ellenálltak, és alakot váltottak.

Vér mindenhol. Sérült, vagy épp holt farkasok a földön. Minden szanaszét, eltörve, szétszaggatva, darabokban.

És ott állt ő. Hatalmas, fekete alak.

De én ismertem. Tudtam ki ő.

Kronosz.

Hope szemszöge:

Kint voltunk a parton. Sam és én farkas alakban rohangáltunk, versenyeztünk, vagy épp a vízben csapkodtuk egymást. A többiek is próbáltak lépést tartani velünk, de inkább maradtak a vízben.

Estefelé már kezdtem fáradni, bár Sam kicsit jobban. Kifeküdt Grace mellé, és hagyta, hogy a lány vakargassa a fülét.

Én ellenben a vízben ugráltam, élvezve a természetet anélkül, hogy attól kelljen félnem, hogy bárki meg akar ölni.

Szerettem a vizet, kiskoromban is sokszor mentem inkább anyával a tóhoz, mint játszottam a korombeliekkel. A kiképzésünk a testvéreimmel is jobban haladt, mint az normális lett volna. Persze Alfa gyermekeiként elvárták tőlünk, hogy erősebbek, gyorsabbak és okosabbak legyünk. Mindemellett nekem tanulnom kellett az Alfanőstény teendőit is, amik fontosak voltak a falka életében.

Vicces a helyzet, hisz Sam lett volna következő Béta, majd Alfa. Én pedig, természetesen egyedüli nőstényként majd az Alfanőstény. Most pedig itt van, bár a helyzet nem olyan, mint annak kellene. Már nincs falka, aminek gondját viseljük, nincs senki, akinek szüksége lenne négy falka nélküli farkasra. A falkák nem vegyülnek, ez már évezredek óta így van. Kétlem, hogy kivételt tennének, ha eddig sosem tették.

Viszont itt sem maradhatunk. Talán igaza van Samnek, és újra kellene alapítanunk a falkát. Biztos vannak még kóborfarkasok, akik falkára vágynak. De mi lesz, ha visszamegyünk? Nem akarom újra átélni, hogy elveszítsem a családom.

Itt is maradhatnánk. Őszintén megmondva, kezdem megkedvelni az embereket. Kate és Grace nagyon kedvesek velem, a fiúknak sem lehetek terhére, egyedül Chloe van ellenem.

Gondolkodásomat egy nagy adag víz törte meg, ami telibe talált. Prüszkölve fújtam ki a vizet az orromból, majd haragos pillantást vetettem az elkövetőre. Michael nevetett rajtam, ám egy vakkantással ráugrottam, így ő is teljesen vizes lett. Így szórakoztunk egy ideig, majd kiterültünk a parton, egymás mellett, és néztük a napot, mely eltűnni készült a horizonton.

-Gyönyörű.-szólalt meg Michael mellettem.

Helyeslően fújtattam egyet, és bár egyszerűbben tudtam volna kommunikálni emberi alakban, annyira megszoktam már ezt a formát, hogy így éreztem magam jól.

Belefúrtam orrom a homokba, csak azzal nem számoltam, hogy az még meleg a naptól, így prüszkölve ráztam a fejem. Michael csak nevetett rajtam, és ahogy a többiek is rám kapták tekintetük, ahogy felpattantam.

Berohantam a vízbe, és elmerültem a habokban.

Megráztam magam, mit ahogy a kutyák szokták, újra eláztatva ezzel Michaelt.

-Srácok!-kiáltott Brad. Futva közelített felénk, mintha üldöznék.-Srá-cok…

-Mi történt? Jól vagy?-kérdezte aggódva nővére.

-Persze.-fújta ki magát.-Álmodtam.

Hello! Izé... Rettentően sajnálom, hogy egy hét és egy nap késéssel is csak fél fejezetet tudtam hozni, de valahogy nincs ötletem. Illetve lenne, csak nem tudom hogy írjam le.

Valamint a múlthéten voltam oly merész, hogy újranéztem minden évadot a Teen Wolf-ból. Most eléggé rá vagyok kattanva, és már alig várom, hogy a harmadik rész is kijöjjön az 5. évadból. Eddig fantasztikus, rengeteget nevettem rajta, és -nem vagyok félős, aki megijed az ilyeneken- most pár jelenet rám hozza a frászt.

Mindegy. Remélem nem haragszotok nagyon, és ha jól megy minden, akkor holnap hozom a másik felét.