3: Újra? /1.

Towers

A hátsókertben ültünk, és mindenki engem kérdezgetett. Próbáltam mindenre válaszolni, ám olyan kérdéseket is feltettek, amik nevetségesek voltak. De összességében nem voltak olyan ellenségesek. Kivéve talán Chloe, a szőke lány, aki csak megvető pillantásokkal bombázott egész idő alatt. Pedig semmit nem tettem ellene, legalábbis nem tudok róla.

Nekünk farkasoknak, az érzékeink kifinomultabbak, élesebbek és éberebbek, mint például az embereknek, vagy akár a démonoknak. Így nem okozott gondot kiszúrni a közeledőt. Persze farkas alakban hamarabb is ment volna, ha pedig konkrétan koncentrálunk, akkor már mérföldekről megérezzük. A tarkóm bizseregni kezdett, a kezem remegett, a gyomrom görcsölt. Ez csak egyet jelenthet… Sam életben van, és ide tart.

De az nem lehet, meghalt a többiekkel együtt. Nem lehet életben.

-Hope. Minden rendben?-kérdezte Michael. Észre sem vettem, hogy pislogás nélkül meredtem előre, és mindenki engem nézett.

-P-persze. Én csak… Mindegy.-ráztam meg kissé a fejem. Le kellett hunynom a szemeim egy pillanatra, hogy a szédülés alábbhagyjon. A sebeim gyógyulnak, miután Grace kitisztította őket, de a fejemet ért ütésektől még nem vagyok újra tökéletesen jól. De idővel gondolom majd elmúlik, és… Mi is lesz akkor? Nincs családom, nincs falkám, nincs senkim. Igen, ők befogadtak, de meddig? Meddig maradhatok itt? És Sam? Tényleg ő az, vagy már az érzékeim is cserbenhagytak? Megőrültem, vagy a valóság rosszabb, mint azt valaha is gondoltam?

-Hope. Biztos jól vagy?-nézett aggódva Brad. Bólintottam, de látszott, hogy nem hiszi el.-Visszatérve a mesére… Késztetést érzel, hogy vonyíts a holdra?

Mindenki nevetett, viszont én nem. Nem értettem most mi van. Értetlen tekintetemet látva, azonnal bocsánatot kért.

-Ne haragudj, nem úgy gondoltam.-szabadkozott.

Egyre közelebbről jött a szag, az érzékeim üvöltöttek, a hatodik érzékem egész testemet bizsergette. Nem figyeltem a többiekre, csak a természetre. Itt van!

Farkas énem kitört, és már csak azt vettem észre, hogy négy lábon állok, egy hatalmas, éjfekete farkassal szemben.

Sam.

Megváltozott. Mind állati, mind emberi formában. Felnőtt.

-Hope! Ha tudnád mióta keresünk.

-Ki vagy te?-állt elém Michael.

-Hope.-tartotta rajtam szemeit, mintha nem is vette volna észre az előttem álló srácot.

Hogy kerül ide? Hiszen meghalt, megölték!

Visszaettem emberi alakom, és a hátam mögé toltam Michaelt.-Te meghaltál. Meghaltál, a falkával.

-Nem. Elmenekültünk. Cressida és  Jonah  is el tudtak szökni. Azt mondtam nekik, hogy húzódjanak meg valahol. Hope, évek óta kereslek, de sehol nem maradtál olyan sokáig, hogy megtaláljalak.

-Pont ezért. Nem akartam, hogy bárki is megtaláljon.

-Hm… Persze, az Alfa lánya vagy.

-Az apám halott.-mondtam keserűen.-Az apám, az anyám, a testvéreim. A Falka… Már nincs is olyan, hogy Falka.

-De lehet! Azért jöttem, hogy újra alapítsuk a falkát.

Hello! Bocsánat, amiért csak fél rész hoztam, de zsúfolt napom volt, és nem sokat voltam itthon. De holnap felteszem a másik felét. Addig is pihenjetek, élvezzétek a nyári szünetet, -ha valahol van meleg, akkor azt is- és legyetek rosszak!

U.I.: Ha még nem tettétek, nézzetek be a wattpad-on indított kis történetembe:Sweet Dreams-Édes álmok