11.fejezet

Voices

Az eső megállás nélkül ömlik a szürke felhőkből, mi pedig a parkban állva, a zuhogó esőben beszélünk a természetfeletti dolgokról. Brady védelmezően állt előttem, mintha azt várná, hogy Calum bármelyik percben nekem esik. Én a földet néztem, hogy még véletlenül se kelljen Luke-ra néznem. A Ki mit tud?-os fellépésünk után ráordítottam, hogy megfog hallgatni, de még mielőtt bármit is reagálhatott volna, elfutottam, hála Brady –tényleg- nagy felfedezése miatt. Nos… Azóta nem találkoztunk, és biztos azt gondolja, hogy őrült vagyok.

Grace a visszahúzódó lányból, most a magabiztos, erős lány lett.

-Tudom, hogy nem ez a legjobb időpont, de fontos dologról kell beszélnünk. Brady talált valamit, és kiderült, hogy ehhez ti is kelletek. Pár dolgot csak ti tudtok megmagyarázni, szóval megköszönnénk, ha beavatnátok minket is.

-Vannak dolgok, amik nem tartoznak sem Banshee-kre, sem emberekre.-mondta Calum.

-Na idefigyelj!-Grace kezd kijönni a sodrából… Jobb ha félsz, Calum!-Itt nem arról van szó, hogy ez a két hülye nem beszél egymással. Itt emberek és természetfeletti lények életéről van szó. Több éves háború robbanhat ki, ha ti most nem mondotok el mindent! Szóval beszéljetek, vagy esküszöm, megfojtalak titeket!

-Nyugi, húgi!-veregette meg a vállát Brady.-Most pedig. Ha nem akartok háborút a két világ között, akkor mondjatok el mindent. Minden apró kis részlet fontos lehet. Az is, amiről nem hiszitek. De kell az információ, hogy rájöjjünk mit kell tennünk.

-Tennetek? Merthogy?-értetlenkedett Mikey. Mióta ő és Chloe egy pár, folyton együtt vannak, és néha én is velük lógok. Mondhatjuk, hogy barátok vagyunk. Sajnos Calum még most is utál. Brady rám nézett, én pedig bólintottam.

-Mint azt tudjátok, minden évezredben születik egy Banshee, aki vagy megmenti, vagy elpusztítja a két világ közötti határt. Kate az.

-Biztosak vagytok benne?-kérdezte Chloe.

-Ő az.-vágott közbe Calum. Kedves…

-De ha ő is az, nem engedhetjük! Nem teheti meg!-csattant fel Ashton.-Tudjuk, hogy mi lenne a vége.

-Megteszem.-szólaltam meg határozottan.

-De…

-Nincs de. Ez az ő döntése. Nem akadályozhatjuk meg.-vont vállat hanyagul Calum. Ó, valld be, hogy csak is arra vársz, hogy eltűnjek a föld felszínéről!

-Tudjuk, hogy pikkelsz rá, de azért lehetnél figyelemmel másokra is!-kezdett veszekedni Ash. Miért áll ki mellettem? Nem mintha bármikor ellenem lett volna…

-Mert a fajtája hidegvérű gyilkosokból áll!-ordította a barna hajú srác, pirosodva a méregtől. Mekkora szerencse, hogy senki sincs ilyenkor itt.

-De ő nem tett semmit!

-Dehogynem. Csak te vagy akkora hülye, hogy véded.

-Elég!-kiáltott fel Grace.-Ash befogja, Cal pedig elmondja miért utálja úgy a Banshee-ket.

-Rendben. Ha ennyire tudni akarjátok!-adta be a derekát.-Egy évvel ezelőtt volt egy barátnőm. Miranda volt a neve. Azt hittem vele fogom leélni az életem. De egy Banshee megölte. Megfogadtam, hogy minden Banshee-n bosszút állok. De sose gondoltam volna, hogy pont az egyik haverom lesz szerelmes egybe.

Na persze. Ezért nem szól hozzám. Ennek örömére hapciztam egyet. Marha jó, még meg is fáztam.

-Gyere, hazaviszlek.-mondta Brady. Bólintottam egyet, és elindultunk a kocsi felé. Nem haza mentünk, hanem hozzájuk. Ott csinált nekem forrócsokit, míg én a könyvet olvasgattam.

~Hogy a háború ne következzen be, a kiválasztott Banshee feláldozza életét. A szertartás a koncentráción alapul. A nyugalom a természet ajándéka, így oda kell visszajuttatni azt. Ám mielőtt megteszi a Banshee, minden kapcsolatát le kell zárnia a külvilággal, különben nem teljesül a Banshee sorsa. „Vágj el minden köteléket, hogy annak életét megmentsd. Mert a hiábavaló próbálkozás, fájdalmat szül.”

-Na, találtál valamit?-ült le mellém Brady.

-Nem.-csaptam össze a könyvet.-Csak azt írja, hogy nyugodt környezetben kell valami szertartást csinálni. Bár a szertartás inkább a koncentráció, szóval…

-Jó. Remélem sikerülni fog. De hiányozni fogsz. Olyan vagy, mint a második nővérem.-ölelt át.

-Te is hiányozni fogsz, öcsi.

Luke szemszöge:

Amikor Kate elszaladt, csalódott voltam. Tudom, én kerültem, de… Próbáltam túllépni rajta, elfelejteni őt, de nem ment. És most… Grace öccse vitte haza, amikor nekem kellene mellette lennem! De Kate még csak rám sem nézett.

-Nem akarsz utána menni?-kérdezte Ash.

-Minek?-kérdeztem.

-Mert ha nem mész, talán sose lesz még egy esélyed.

-Mintha most lenne. Folyton lekoptat, szerinted most miért tenne másképp?

Ő csak vállat vont, és figyelt tovább Grace és Chloe eszmecseréjére. Én azonban gondolkoztam. Mit akarhatott olyan makacsul elmondani a Ki mit tud?-os fellépésünk után?

Kate szemszöge:

*Másnap

-Kate!-kiáltott utánam Luke. Nem is figyelve rá, tovább futottam. Abban a parkban kötöttem ki, ahol tegnap voltunk.-Kate, a francba is, állj már meg!

-Miért? Baromira nem érdekellek. De mondok valamit.-fordultam vele szembe.-Te sem engem.-mondtam komolyan, mélyen a szemébe nézve. Egy pillanatra a fájdalom jelent meg kék íriszeiben, de a makacsság és a határozottság azonnal átvette a helyét.

-Tudom, hogy hazudsz.-jelentette ki.

Tátott szájjal bámultam rá, hisz sose hittem, hogy ilyen pofátlanságot fog mondani.-Mégis hogy képzeled, hogy hazugsággal vádolsz?

-Te is tudod. Csak nem akarod bevallani. De miért?

Nem válaszoltam. Két okból kifolyólag:

1.Nem tudom.

2.Semmi köze hozzá.

Na jó, talán van, de…

-Félek.-szólaltam meg halkan.-Félek a jövőtől, mert nem tudom mi vár rám. Félek, mert nem akarom itt hagyni a szeretteim. Pedig tudom, hogy ezt kell tennem. Mert csak így menthetek meg mindenkit. És igazad van, egy hazug vagyok. Egy hazudós, önző lány, aki megérdemli a halált!

-Ne mondj ilyet! Amit tenni készülsz, nem önző dolog. Na jó, talán kicsit, amiért rám nem gondolsz, de…

-Pont, hogy rád gondolok! Ha nem teszem meg, te is megsérülhetsz! Miattad teszem meg. Nem az emberiségért, vagy a természetfeletti lényekért. Hanem azért, mert azt akarom, hogy boldogan élj tovább, bármilyen misztikus galiba nélkül!

-És nélküled. De nem akarok nélküled élni.-hajtotta le a fejét.

-Nem kell.-mondtam vállat vonva.-Amint megszűntem létezni, elfelejtesz.

-Sose tudnálak elfelejteni.

-Ez nem rajtad áll. Olyan lesz, mintha sose léteztem volna. Mindenki emlékei törlődnek velem kapcsolatban, minden dolog, ami hozzám köthető, eltűnik, mintha sose lett volna. Nem tudsz ezen változtatni.

-De… És ha felírom mindenhová a neved? Minden nem tűnhet el!-ragaszkodott makacsul a… mihez is? Hozzám?

-A felirat tűnik el. Mindegy mivel írod, karcolod, vésed, el fog tűnni. De ha azt nézzük, hogy így akár több ezer ember életét menthetem meg –köztük a tiédet is-, akkor az én piti életem semmi.-vontam vállat.

-Nekem fontosabb, mint a béke.

-Még. De hidd el, amint vége ennek az egésznek, a tudatlanság békéje fog az agyadban lenni. Fogadd el.

-De nem akarom elfogadni! Szeretlek, és tudom, hogy te is, csak nem akarod, hogy fájjon. De nekem fáj, hogy ennyire semmibe veszed az érzéseimet.-mondta sértődött hangon.

-Na pont neked nincs jogod most megsértődni! Ha kicsit magadba néznél, és hallanád mit mondasz, rájönnél, hogy te is önző vagy! Azt akarod, hogy inkább éljek, és haljak meg a háborúban, több ezer emberrel és természetfeletti lénnyel, minthogy csak én halljak meg, hogy mások éljenek? Ez nem önzőség? Én legalább jól döntök. Megmentem az embereket.-hadonásztam össze-vissza monológom közben.

-Nem tudlak lebeszélni erről, ugye?-vágott világfájdalom képet. Összeszorult szívvel, cseppnyi bűntudattal néztem Őt, aki mindennél fontosabb nekem. És most szomorú, miattam. Borzalmas vagyok!

-Sajnálom. De megteszem, és semmi nem tud eltántorítani ettől a döntésemtől.-azzal hátat fordítottam neki, majd egy sunyiban kibuggyanó könnycseppet letörölve, sóhajtottam egyet.

-Várj! Kérhetek valamit?

Felé fordultam, és bólintottam egyet.

-Csókolj meg.

Egy pillanatig csak néztem a szemébe, majd közelebb léptem, mire ő is mozdult.

Sziasztok! Itt a 11.fejezet, ami kicsit hosszabbra sikerült, mint általában. Elég tartalmas rész, remélem tetszett.

Angel