14.fejezet

Never Been Better

Ahogy Ben kitette a lábát az ajtón, a magány elemi erővel tört rám. A szorongás, mint minden egyes rémálomnál, most is megjelent. Minden egyes rohadt este ugyanazt álmodom. Ott vagyok, ott vagyok mellette, de nem tudom megmenteni. Minden éjjel újra és újra és újra át kell élnem, hogy meghal az, akit teljes szívemből szeretek.Nem elég maga a tudat, hogy már nincs, még az orrom alá is dörgölik, hogy nem tudtam megmenteni. Az álmosság átvette felettem az uralmat, hisz napok óta alig alszom. Hátradőltem az ágyban, fejem halkan puffant a párnán, és szinte azonnal el is aludtam. Álmomban egy alak jelent meg előttem, fehér ruhában, barna hajjal. Amint élesedett az alak, egyből felismertem Őt.

-Kate?

-Sz-szia.

-Mi ez az egész? Eddig folyton rémálmok gyötörtek, de most… Megváltozott minden.-néztem körbe. Nem volt semmi, csak fehérség. Szinte lebegtünk.-Mi ez a hely?

-Nem tudom. Semmit nem tudok. Itt ébredtem, egy szobában, egy idegesítő nő meg le akart nyugtatni, aztán jött két szekrény méretű fazon, akik elvittek egy terembe, ahol ilyen kis képernyők voltak, amin az emberek voltak, és te is ott voltál! Láttam, ahogy rémálmod van, aztán felébredsz, és a bátyáddal beszélsz, hogy meghaltam, meg hogy erről álmodsz. Aztán elvittek egy őrült nőhöz, aki arról papolt nekem, hogy jó döntést hozzak.-hadart.-De nem tudom mit jelent ez, és nem tudom mit csináljak, annyira egyedül vagyok. És megtaláltam ezt a szobát, megnyomtam egy gombot, és megjelentél te, és most itt állunk, és beszélgetünk, de te még élsz, és én nem tudom mit csináljak.-sírta el magát.

-Kérlek, ne sírj.-léptem közelebb. Meg akartam simítani az arcát, de a kezem átment rajta, mintha csak egy hologram lenne. Valóban… ez csak egy álom, nem a valóság.

-Annyira sajnálom. Úgy volt, hogy elfelejtesz. Nem tudom mi folyik itt, nem tudom egyáltalán hol vagyok, csak annyit tudok, hogy vissza akarok menni, mert itt nem jó. Hiányoztok.

-Hidd el, én akarom a legjobban, hogy visszagyere. Bármit megtennénk, csak, hogy még egyszer megérinthesselek.

-Katherine!Most azonnal gyere le onnan!-kiáltott egy mérges női hang.

Kate ijedten pillantott a háta mögé, de én nem láttam ott semmit. Aztán hirtelen megszakadt az álom, és újra a szobámban voltam.

Azóta minden egyes nap úgy alszom el, hogy azért imádkozom, hogy újra láthassam Kate-t. De mindig csalódnom kell. Azonban az álom utáni harmadik napban, megtörtént az, amire sosem számítottam.

-Ki az ágyból, hasadra süt a nap, kelj fel!-ordibált valaki mellettem. Én csak átfordultam a másik oldalamra, és aludtam tovább. Az a valaki széthúzta a függönyt, így a napfény egyenesen a szemembe sütött. Morogva húztam a fejemre a takarót, meggátolva a fény zavarását. A következő pillanatban a takarómat egy erős rántással lehúzták rólam, mire reflexből felültem.

-Mi van?-néztem mérgesen az ágyam mellett vigyorgó Calumra.

-Fel kelni, meglepetés vár rád.

-Meglepetés? Kösz, kihagyom.-dőltem vissza.

-Oké. Viszont én nem adom fel.-jelentette ki. Azzal megragadta a lábam, és lehúzott a földre. A fejem koppant a padlón, de mit sem foglalkozva velem és a hogylétemmel, továbbra is húzott a földön. A fürdőben feküdve csak annyit hallottam, hogy rám csapja az ajtót, és egy „Fürödj le, büdös vagy!” kiáltással otthagyott. Sóhajtva tettem amit kért, és 10 perc múlva frissen léptem be a szobámba. Gyorsan felöltöztem, és a konyhába robogtam. Cal egy szendvicset tett elém, ami… hát nem volt a legbizalomgerjesztőbb. Fintorogva haraptam bele, és meglepetten vettem észre, hogy nem is olyan rossz, mint azt látszatra ítéltem.

-Most pedig irány kifelé! Ígérem mire visszajössz, olyan boldog leszel, hogy csak úgy vigyorogni fogsz.

-Meglátjuk.-motyogtam.

Fél órán át kocsikáztunk a városban, mert Cal minden piros lámpát kifogott, és olyan lassan ment, hogy azt hittem megállítanak miatta. Végül elértünk egy zeneboltba, mivel „Feltétlenül vennem kell egy új húrt!” mondattal indultunk el. A boltban vagy egy órát lehettünk, mivel neki nm volt semmi jó, és egyfolytában arról dumált, hogy akar egy új gitárt. Én belül már a fejem vertem egy falba, úgy éreztem sosem lesz vége ennek a napnak. Hála istennek végre sikerült kirángatnom a boltból, és elindulhattunk haza. Illetve én azt hittem haza megyünk. Ezzel ellentétben Grace-ékhez hajtottunk.

-Mit keresünk itt?-kérdeztem. Mióta Kate… szóval azóta nem voltunk itt.

-Mondtam. Van egy meglepetés neked.-Azt hittem az az volt, hogy egy ilyen izgalmas órát tölthettem veled egy zeneboltban.

-Bocs, hogy csalódnod kell,  de azt hiszem ennek jobban fogsz örülni.-vigyorgott rám, majd kiszállt az autóból, és elindult befelé. Nagy nehezen rávettem magam, hogy utána induljak. Amint beléptem az ajtón, mindenki felém fordult, mintha a mikulás érkezett volna meg.

-Öhm… Mi van?-tettem fel az értelmes kérdést.

-Semmit sem változtál.-szólt egy ismerős hang. A hanghoz tartozó személy pont nekem háttal ült, de mondata végén felállt, és felém fordult.

-Itt vagy. De… Hogyan?

-Azt mondta valaki, hogy hozzak jó döntést, amikor itt az idő. És az idő akkor jött el, amikor ott álltam egy döntőbizottság előtt. Azt kérdezték mi vagy ki a legfontosabb nekem a világon. Azt válaszoltam, hogy valaki, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok. Valaki, aki mindenre képes értem, és akinek sok szenvedést okoztam. Te. Szóval visszaküldtek, megfosztottak a Banshee léttől, és azt mondták nem akarnak még egyszer itt látni.-húzta el a száját.-Kicsit sok gondot okoztam, amíg ott voltam.-kuncogott. Neki van a legaranyosabb kuncogása az egész világon!

Megforgatta gyönyörű barna szemeit, majd felém indult. Mosolyogva ugrott a nyakamba, mire szorosan dereka köré fontam karjaim. Hihetetlenül jó érzés volt újra a karjaimban tartani.

-Annyira hiányoztál!-suttogtam a fülébe.

-Te is nekem.

-Kate. Leszel a barátnőm?

-Hogy kérdezheted ezek után ezt?-húzódott el tőlem.-Persze, hogy leszek, te bolond!

Nos... Ide is elérkeztünk. Az utolsó rész. De van egy jó hírem is: NEM ÉR VÉGET A BLOG! Szeretnék egy második évadot, Calum főszereplésével.(Igen, nem fogok új blogot nyitni, hanem itt lesz egy tulajdonképpen folytatás szerűen)Remélem velem maradtok, és olvassátok majd. Addig is még lesz egy epilógus, szenteste előtt valamikor. És ne feledjétek: legyetek rosszak, és ne tanuljon senki a téli szünetben! 

Angel