7.fejezet

Little Me

Legszívesebben kifutnék a világból. Valahova, ahol csak én vagyok, gondolatok, gondok, emberek nélkül. De ez lehetetlen. Lehetetlen, mert nem menekülhetek folyton. Eleget bujdostam gyerekként. Mert kisgyermekként ilyen voltam. Elbújtam egy könyvvel, és kizártam a külvilágot, és annak minden gondját. Gyerekes, bár akkor még az voltam. A nagyi volt az én mentőövem, ami nem hagyott elsüllyedni a világ tengerében. Ha ő nem lett volna, nem lennék itt.

’Mint minden nap, most is a könyvtárban ültünk a nagyival, és a kedvenc könyvemből olvasott fel nekem. Anya és apa elfoglaltak, így a nagyi vigyáz rám. Megbabonázva hallgatom, ahogy olvassa a szavakat. Szinte kívülről tudom az egész könyvet, de sosem fogom megunni. A könyvek az én menedékem, ahová bármikor elbújhatok a világ elől.

-Katherine, kincsem. Figyelsz te egyáltalán?-kérdezte megrovón, bár hangjában a játékosság is ott játszott.

-Igen, nagymami. Csak annyira szeretem, amikor olvasol nekem.

-Én mindig itt leszek neked. Bármikor fordulhatsz hozzám.’

Ő volt a példaképem. Ő volt az, aki minden percét rám szentelte. Aki ápolt, mikor beteg voltam, aki megvigasztalt, ha elestem. Az, aki mindig csinált forrócsokit, pudingot, és mindig megnézte velem a gyerekes meséket a tv-ben. A nagyinak fontos voltam. Ott volt minden fontos pillanatomban. A ballagásokon, a szülinapjaimon, de még akkor is, amikor beteg voltam. És borzalmas volt, amikor apáék bedugták a diliházba. Emlékszem arra a napra. Éppen mentem volna hozzá, amikor közölték velem, hogy nem mehetek, mert ’megfelelő kezelés’ miatt nincs otthon.

-Kicsi Katherin-em.-mosolygott rám a nagyi.

-Tudod miért vagyok itt.-mondtam rezzenéstelen arccal.-Magyarázatot érdemlek, és ne kezdj terelni, mert engem csak egy dolog érdekel. Mi. Folyik. Itt?

-Ülj le- Hosszú lesz.-biccentett a szék felé. Lassan helyet foglaltam rajta, majd egy „hallgatlak” arcot vágva néztem nagymamámra.-Nem tudom mit olvastál , de a Bansheek nem olyan borzalmasak. Olyanok, mint a jósok, csak ők nem tudnak mindent, hanem a halált jósolják meg. Sajnálom, amiért itt, így és most kell elmondanom ezeket. Sose gondoltam volna, hogy apád képes arra, hogy eltiltson tőled. Azt hitte így megvédhet, de ez elől nincs menekvés. Ez veled született. Ez a véredben van, és nem tudsz harcolni ellene.

-Miért pont most? Miért nem előbb, vagy később? És miért hallok hangokat?-kérdeztem halkan.

-Nem tudom miért most. Én idősebb voltam, mint te most. Olyan 20-21 éves koromban hallottam először a hangokat. Akkoriban ismertem meg a nagyapád. Tudod, az én nagymamám azt mondta, hogy akkor tudta meg, amikor megismerte a Bölcset és Őt.

-De ki az az Ő? És a bölcs? És honnan tudjam kit keressek?-vágtam közbe.

-Ezt érezned kell. Ha készen álltok, tudni fogjátok. A Bölcs pedig majd felfedi magát. Csak várnod kell.

-És addig? Mit csináljak addig, míg fel fedi magát a Bölcs, meg Ő. Egyáltalán mit kell éreznem?-kérdeztem összezavarodottan.

-Mindenki máshogy él. Mindenki máshogy érez. Nincs két egyforma élet, nincs két egyforma érzés sem. Ha majd érzed, tudni fogod.

Mint arra számítottam, a beszélgetés még jobban összezavart. Persze valamit letisztázott bennem, de vannak még kérdéseim, amikre választ akarok. Remélem majd kapok is. De ahogy azt a nagyi is megmondta: nem tőle. Szegény Grace nem járt jól velem, mert folyton elbambultam, és nem tudtam figyelni.

-Kate.-sóhajtott fel.-Mi a baj? Látom, hogy nagyon forog valamin az agyad, és nem tudsz figyelni.

-Én csak… Csak meglátogattam a nagyim.

-Jaj, Kate!-ölelt át. Tudja mennyire mélyen érint a nagyim, de most cseppet sem erről volt szó. Az egész Banshee hülyeség miatt voltam olyan. Bár kicsit Luke is zavart. Mégis mit akart elérni? Mert ezzel semmit nem ért el, maximum annyit, hogy egyel több dolgon jár az agyam.-Tudom, hogy borzasztó lehetett, de nem hiszem, hogy csak ennyi van.

Ahhoz képest, hogy mindenki úgy ismer, mint a titokzatos lányt, Grace minden arckifejezésemet ismeri. Ridley-vel ellentétben ő igaz barát.-Luke vitt el. És… beszélgettünk. Vagy inkább veszekedtünk. Aztán… megcsókolt.

Kikerekedett szemekkel nézett rám, majd rátapasztotta kezét, hogy elfojtsa sikítását. Ám egy elhaló sikoly mégis kicsúszott, mire Brady berontott, és ijedten nézett körbe.

-Te mit csinálsz?-kérdezte felvont szemöldökkel Grace.

-Öhm… Nasiért mentem, amikor sikítást hallottam, és azt hittem baj van. De lehet csak keveset aludtam.-legyintett. Megértően bólogattam, hisz én se tudok rendesen aludni egy ideje.

-Akkor… el is húzhatnád a csíkot.-mutatott az ajtóra Grace. Brady csak a szemét forgatta, majd felkapott a földről egy pólót –ami sejtésem sincs hogy került oda, hisz Grace rendmániás-, és nővére felé dobta.

Katherine

Brady-re kaptam a tekintetem, aki szintén engem nézett. Rémült és értetlen arca mutatta, hogy valami nem stimmel. Grace-re néztem, majd vissza az öccsére, és biccentettem neki egyet, hogy menjen ki.

-Kimegyek a mosdóba.-álltam fel.

-Ok.  Én addig megkeresem azt a filmet.

Brady az ajtó előtt állt, és idegesen toporgott.

-Mi volt ez? Te is hallottad? Mi folyik itt?-támadott le azonnal kérdéseivel.

-Nyugi. Mindent elmondok, de előbb nyugodj le.

Vett egy nagy levegőt, majd a szobája felé indult. Követtem őt, majd az ágyára ültem le. Ő a székében foglalt helyet, ami az íróasztala előtt volt. A szobája rendben volt, hisz Grace gondolom unalmában az egész házat kitakarította. Nem mintha Brady olyan rendetlen lenne…

-Az egész néhány napja történt.-kezdtem.-Hangok kezdtek suttogni körülöttem. Egész nap, minden percben hallottam a hangokat. Calum aznap azt mondta, hogy figyelni fog. Meg, hogy hagyjam békén Luke-ot, mert nem engedik, hogy bántsam. Fogalmam sem volt mire akar kilyukadni. Aztán rákerestem arra a szóra, amit folyton hallottam. A Banshee, egy olyan… lény, vagy ember, vagy nem is tudom micsoda, ami sikítással jelzi ha valaki meghal. Valami ír mitológiai teremtmény. Aztán a nagymamám levelét megtaláltam, amiben ugyanezek voltak leírva. Ma elmentem hozzá, de azt mondta nem tud segíteni. Valami Bölcset kell keresnem, aki majd segít. Meg valami Ő, aki fogalmam sincs ki, vagy mi. Az előbb is hallottam a hangokat, ahogy a nevemet suttogják, és…

-Én is hallottam!-vágott közbe.-De nem értem. Akkor te valami csodajós izé vagy, és ha sikítasz valaki meghal?

-Nem. Akkor sikítok, ha valaki meghal. Nem fordítva.-ráztam meg a fejem.-És mivel te is hallottad amit, én, így gondolom te vagy a Bölcs. Bár azt nem tudom hogy lennél te bölcs…

-Na, kösz.-fintorgott.-Én igenis bölcs vagyok. És úgy látszik ezt az univerzum is belátta!

Először: Amikor bejött a blogger kezdőlapja, megláttam, hogy 3(!) követője van a blogomnak. Rettentően hálás vagyok, és örülök, hogy van akiknek tetszik a történetem. Másodszor: Ez most szerintem nem lett olyan jó, de a csavar benne volt. Szerintem arra számítottatok, hogy Ashton lesz a Bölcs, de én bonyolítottam rajta egyet. Azért találgattok, hogy milyen szerepe lesz a srácoknak? Szívesen várom az ötleteket.

Angel