F, mint Félelem

A Love Like War

A csók, ami a parkban történt, az utóbbi pár napban, mintha elfelejtődött volna. Miután Brad S.O.S. SMS-t küldött –csak az állt benne, hogy S.O.S.-, mindketten rohantunk hozzájuk –nekem is jött SMS, kíváncsi lennék honnan szerezte meg a számom (bár van tippem[Calum-akinek nem esett volna le]). Amint odaértünk, már bele is vágtunk a közepébe, bár ülőhely nekem már nem maradt. Ugyan Chloe –akivel mellesleg egész jól kijövök-próbált odébb húzódni, de Michael persze nem volt hajlandó odaengedni, miszerint „Azt sem tudom minek van ez itt.” Kedves…

-Bocs, hogy iderángattalak titeket, de ez most nem várhat. Volt egy látomásom, vagy nem is tudom mi, amiben Mira… meghalt.-mondta.

Szóval röviden és tömören az a helyzet, hogy az apám szervezkedik, hogy háborút indítson a Legfőbb Tanács ellen, hogy átvegye az uralmat. Kiderült, hogy Kate-et is az apám rabolta el, így még jobban megutált -azt hiszem. Chloe, Grace, Brad és Ash kiálltak mellettem, Cal pedig meg se tudott szólalni. Sokkolhatta a hír, hogy meg fogok halni…

Nos, azóta a nap óta mindent megteszünk, hogy bármi mást kiderítsünk. Calum és Michael pár napot ki is hagytak a suliból, hogy kérdezősködjenek pár ismerősnél, hátha tudnak valamit. Sokat nem tudtunk meg, csupán annyit, hogy apám egyre több alattvalót toboroz. Rid is próbál segíteni, bár rajtam kívül csak Chloe barátkozik vele. A többiek annyira nem…

Próbálunk minél jobban felkészülni, hogy ha itt az idő, akkor meg tudjuk védeni magunkat.

Kínos. Ez a szó jutott eszembe, amikor kettesben maradtunk Calummal. Se ő, se én nem szóltunk egy szót sem, de még arra is figyeltem, hogy a lélegzetem se hallatszódjon. Nem akarok beszélni, főleg nem vele, főleg nem a csókról. Nem tudom mit tudnék mondani, és igazából abban reménykedem ő sem akar megszólalni. Sajnos kívánságom nem teljesült, mert megszólalt.

-Sajnálom.

Csak ennyit mondott. Se azt, hogy mit, se azt, hogy miért.

-Ha a csókról van szó, akkor oké, ha arról, hogy ki az apám, akkor mindegy, viszont ha arról, ahogy kezdődött ez az egész, akkor… akkor azt én is sajnálom.

Mi mást mondhattam volna?

-Kérlek Mira, értsd meg, hogy nem szándékosan csináltam. Csak megijedtem, mert Miranda volt az első szerelmem, és nézd mi lett a vége.-tárta szét a karjait.-Téged nem akarlak elveszíteni, de nem is foglak, hisz sose voltál az enyém. Még esélyt sem adsz, hogy jóvá tegyem a hibám.

-Mert nem kérted. Odajöttél hozzám egyszer is, hogy bocsánatot kérj? Nem. Kate, meg Brad jöttek beszélni velem. De te? Odaállítasz napok elteltével, benyögöd, hogy tudod mi vagyok, tudod kik a szüleim, majd megcsókolsz, aztán napokig nem is beszélünk, pedig ott vagyunk pár méterre egymástól. Mégis hogy várod el, hogy megbocsátsak, amikor semmit nem teszel érte?-fakadtam ki. Talán kicsit túlzás volt, de nem érdekel. Megérdemli, és őszintén k@rva jól esett!

-Tettem.-suttogta a földet nézve.

-Mit?

-Belógtam a könyvtárba, az életemet, a démoni létem kockáztatva, csak hogy kiderítsek valamit is veled kapcsolatban.-nézett dacosan a szemembe.

-De nem kértem, hogy tedd meg.

-De megtettem!-kiáltotta.-Megtettem, mert azt hittem így megbocsátasz.-halkult el.-De csak még rosszabb lett, nem igaz?

-Hogy érted azt, hogy az életed kockáztatva?-kerültem ki a választ. Nem tudom mit válaszolhattam volna…

-Mondtam, hogy száműztek minket a démonoktól. Azzal, hogy a könyvtárt használtam, megszegtem a kritériumot, amiért elvehetik az erőmet.-vont vállat.

-Kockáztattad miattam magad?

-Igen. Mi mást tehettem volna?

-Mondjuk odajössz hozzám, bocsánatot kérsz, és megbeszéljük a dolgot.-mondtam. Vagy inkább kérdeztem? Félreérthető volt a hangsúly. Nem mondott semmit, csak állt ott, és olyan tekintettel nézett, hogy azt hittem ott esek össze. Nem, nem arra gondolok, mint a filmekben, amikor a főszereplő csajszi belenéz a főszereplő félisten-gazda-dög-helyes pasiba, és lerepül a bugyija. Ez az a fajta nézés volt, mint amikor a főszereplő csajszi legjobb barátja rájön, hogy szerelmes belé, de mégsem lehetnek együtt. Bár ez elég fura, hogyha a legjobb barát nem pasi… Hát azt a filmet nem nézném meg.

De a lényeg akkor is ugyanaz. Láttam a szemében, hogy megbánta amit tett, és sajnálja, hogy elrontotta. Mégse tudtam mit kellene tennem. A könyvekben meg a filmekben olyan könnyű, mert ott csak a srác nyakába ugrasz, csókolóztok, aztán vége a filmnek. De a való életben nehéz döntéseket kell hozni, mert egy életen át bánod, ha rosszul döntesz. És én, aki világ életében könyveket olvasott, zenét hallgatott, még sosem voltam szerelmes, nem tudom milyen az. Nem tudom mit kellene most tennem, mert nem tudom mit érzek. Mert érzek valamit, az teljesen biztos. De hogy ez szerelem-e, azt nem tudom. Bizonytalan vagyok magamban, hisz tudom, hogy egyszer már elveszített valakit, aki fontos volt neki, még egyszer nem akarom ennek kitenni. De lehet, hogy mellettem nem lesz boldog.

-Figyelj. Ez az egész nekem még új, és félek. Félek, mert nem tudom mit kellene tennem, vagy mondanom, mert nem akarlak megbántani, de azt se akarom, hogy hiú ábrándokba ringasd magad. Én csak egyetlen dologban vagyok biztos, az pedig az, hogy az apám rossz dologra készül, és meg kell állítanunk. A gondolataim olyanok most, mint a labirintus –nem találom a végét. Ki kell tisztítanom a fejem, addig nem tudok mit mondani. Sajnálom.

-Semmi baj. Ha kell, örökké várok rád.

Ahj!-verte a fejét a falba a tudatalattim.-Most ezt miért kellett?!

Összeszorítottam a szemeim, majd kifújtam a levegőt. Miért kell mindennek ilyen bonyolultnak lennie? Vagy csak én bonyolítom? Beszélnem kell valakivel.

Így is tettem. Chloe-tól –ő volt legközelebb-kértem tanácsot, hátha…

-Elmehetnék szerelmi tanácsadónak.-kuncogott fel.-Egyébként neked is csak annyit tudok mondani, hogy hallgass a szívedre. Nos…mit mondd?

-Nem tudom. Nem tudom milyen a szerelem, nem tudom, hogy azt érzem iránta, vagy valami mást.

-Mit érzel? Milyen amikor a közelébe vagy? Mit éreztél amikor megcsókolt?-sorolta kérdéseit.

-Azt érzem…hogy…nem tudom! De amikor megcsókolt. Úgy éreztem lebegek. Szinte elfelejtettem a nevem, és mindenem bizsergett. Bár lehet, csak azért éreztem ezt, mert ez volt az első csókom.-bizonytalanodtam el.

-Ez a szerelem.-mosolyodott el.

Ez lenne? Valóban szerelmes lennék Calumba?

Elnézést, kicsit bakiztam... Bocsánat, de nem tudom mi van velem, kicsit fáradt vagyok, lestrapált a hét. Kijavítottam a hibát -aki nem vette, észre, amikor posztoltam a részt E volt, pedig az F jön. Szóval sajnálom, azért remélem a fejezet nem lett ilyen..mint most én. 

Angel