1: Szökevény

Same Old War

Napok óta menekülök, és már teljesen elfáradtam. De nem állhatok meg, különben elkapnak, és nekem végem. El sem hiszem, hogy idáig követtek… Hogy találtak rám itt?

Éreztem mancsom alatt a földet, akár vakon is tudtam volna futni. Ha bárki meglátna, bajban lennék, hisz farkas itt nem él. Én pedig –igaz csak félig- farkas vagyok. Vérfarkas. De a hiedelmekkel ellentétben nem vagyok gonosz, vagy szörnyeteg. Egyszerű ember vagyok, csak néha farkassá változom. Alig vagyok nagyobb egy átlag méretű kutyánál, így be tudok olvadni, de itt…

Végre sikerült leráznom az üldözőim, így ideje visszaváltozni. Egy városban találtam magam, ahol hátsókerteken, sikátorokon és elhagyatott épületeken keresztül settenkedtem, hogy találjak valami ruhát. Ott kellett hagynom minden holmim, mert túl erős lenne a szagom, ezért nem maradhatok farkas sem. Kell valami ami elnyomja az illatom, hogy ne találjanak rám.

Egy hátsókertben végre találtam pár darabot, amit magamra vehetek. Visszavettem emberi alakom, majd belebújva a nadrágba meg a pólóba, elfedtem meztelen testem. Hangokat hallottam, majd hangos kiabálás csapta meg a fülem.

-Tudom, hogy nem bírod, de ne legyél már ilyen bunkó.-Ez magasabb, női hang volt, és kilesve a fa mögül, ahol elbújtam, láttam, hogy egy szőke hajú lány áll pár méterre az ajtótól.

-Nem vagyok bunkó, csak nem akarom, hogy a haverom még jobban szenvedjen miatta. Egyszer már majdnem meghaltunk, nem akarlak kitenni még egy ilyennek.-Vele szemben egy színeshajú srác állt, az ajtónak háttal, így láthattam az arcát. Még sosem láttam ilyen csodálatos szemeket…

-Michael ezt már ezerszer megbeszéltük. Olyanok vagyunk, mint egy család, és a család segít egymásnak. Te miért nem tudod elfogadni őt?

-Nem tudom. Csak…

Elnézett a lány válla felett, pont oda, ahol én vagyok. Tekintete foglyul ejtette zöld íriszeim, még azt is elfelejtettem, hogy lebuktam. Abban a pillanatban azt sem tudtam mi a nevem, hol vagyok és miért, de még azt is elfelejtettem, hogy világ a világ. Aztán a lányra kapta a tekintetét, aki mozdult, hogy erre forduljon, de még idejében bebújtam a fa mögé. Összekucodorva ültem a fa tövében, remélve, hogy nem árul el senkinek a fiú.

Vártam pár percet a hangok elhalta után, és kilestem rejtekhelyemről. A fiú még mindig ott állt, a földet bámulva, de mintha megérezte volna, hogy nézem, felkapta fejét, így tekintetünk újra összekacsolódott. Lassan elindult felém, de amint egy méterre volt tőlem, elhátráltam. Megállt ott, ahol volt, és csak nézett rám. Mit akar?

-Szia.-mosolyodott el. Megkukultan álltam, egy szót se tudtam kinyögni. Napok, talán hetek óta nem voltam emberi formában, kicsit szokatlan még.-Hogy kerülsz ide? Ki vagy? Mármint, hogy hívnak?

-H-Hope.-Azt hiszem… Régóta nem használom a nevem, feleslegesnek éreztem. Nem voltam emberek közt, így fogalmam sincs mikor hívott bárki is a nevemen utoljára.

-Hány éves vagy?

Öhm… Honnan tudjam? A falka nem foglalkozott ilyenekkel.

-Nem tudom.-mondtam halkan.

-Nem tudod? Hogy hogy?

Lehajtottam a fejem, nem mertem a szemébe nézni. Apa mindig megbüntetett, amikor nem tudtam valamit. De hát most nincs itt!-üvöltötte a tudatalattim.

-Honnan jöttél?-kérdezgetett tovább.

-Messziről.

-Értem. Titokzatos vagy. Vagy csak nekem nem mondasz el semmit?-vigyorgott olyan furán.-Mindegy.-mondta rémült arckifejezésem látva.-Van hol laknod?

Végül is… Nem messze láttam egy remek kis helyet, nem sokan járnak arrafelé, ott meghúzhatom magam. Remélem ott nem találnak meg. Ugyan, ott fognak a legkönnyebben megtalálni. Ha viszont olyanokkal lennék, akik elnyomják a szagom…

Megráztam a fejem, jelezve nemleges válaszom. Hirtelen elsötétült körülöttem a világ, és csak egy tompa ütést éreztem, ahogy összeesek. Fájdalom nyilallt az oldalamba, és éreztem, ahogy a sebem felnyílik.

Amikor magamhoz tértem, egy szobában voltam, és a fiú aludt egy székben az ágy mellett. Körülnéztem, így fel tudtam mérni a menekülési lehetőségeket. Egy ajtó, egy ablak… Az utóbbin kinézve a csillagos eget láttam meg, ahogy a telihold ontja fényét a földre. Tudtam mit jelent ez, ahogy azt is, hogy elkéstem. Már nem tudok tenni ellene. Beszippantott, és újra elnyelt a sötétség.

Michael szemszöge:

Hope egyszer csak összeesett, én pedig azt sem tudtam most mit kellene tennem. Végül bevittem a házba, remélve, hogy a többiek tudják mit kell tenni. A konyhaajtóban ott állt Chloe, akire csak egy futó pillantást vetettem, majd mentem tovább, egyenesen Grace szobájába. Letettem az ágyra, és segélykérőn néztem az ajtóban álló, még mindig döbbenten vizslató lányra. Tekintete átvándorolt a lányra, majd vissza rám. Csak megrázta a fejét, és közelebb lépett.

-Kell melegvíz, törölközők, az elsősegélydoboz, és fájdalomcsillapítót egy pohár vízzel.-adta ki az utasításokat Grace, miközben tenyerét Hope homlokára simította. Bólintottam, aztán már mentem is a felsorolt dolgokért. Útközben összefutottam Braddel, aki segített összeszedni mindent.

Grace lefertőtlenítette a sebeit, majd bekötözte őket. Apróbb és nagyobb vágások az egész testét beborították, az oldalán harapásnyomok -talán kutya, vagy valami olyasmi-, amik felszakadtak és vérezni kezdtek, amikor összeesett. A lábán egy mély vágás, amit biztos, hogy nem kés okozott. Mivel az egész teste sáros és véres volt, kiküldött minket, és Kate segítségével lemosta róla. A fájdalomcsillapítót összetörte, és a vízzel leküldte a torkán. Borogatást tett a homlokára, ugyanis felszökött kicsit a láza. Egész nap, és egész éjjel ki volt ütve, amit a sok vérveszteségnek a számlájára írtunk. Végig ott ültem az ágy mellett, néha-néha lecseréltem a borogatást, vagy épp megnéztem a kötéseket.

Morgásra és fészkelődésre keltem, tekintetem azonnal az ágy felé kaptam. Hope forgolódott, és artikulálatlan morgások törtek fel a torkából. Egész testében remegett, talán még egy idióta is rájöhetett, hogy valami baj van. Aztán egyszer csak kipattantak szemei, amik üresen meredtek a semmibe. Merev testtartással állt fel, és elindult kifelé. Gyorsan utána futottam, és követtem, egyenesen a hátsó kertbe. Megállt az udvar közepén, arcát a hold felé fordítva. Szája elnyílt, testét remegés rázta, légzése egyenetlen lett. Aztán csak azt láttam, hogy összegörnyed, csontjai eldeformálódtak, és alig pár másodperccel később egy vöröses-szürke farkas áll a helyén. Tátott szájjal néztem az előbb még emberi alakot, mely most farkas volt. Vonyítása szelte ketté az éjszaka csendjét, amitől a környék össze kutyája ugatni kezdett.

Grace és Brad sietve futottak ki, értetlen és döbbent tekintettel fürkészve engem és a farkast is.

Mi a franc folyik itt?

Hello! Sajnálom a több mint egy hónapos kimaradást, de az év végi hajtás miatt nem sok időm volt. Nos, még van egy hét hátra, pedig már elegem van mindenből, ami ahhoz a tetves (bocsánat a csúnya szóért) épülethez köthető. Elnézést a kis kirohanásért... A jó hír, hogy amint vége a sulinak, több időm lesz majd írni.

Addig is kíváncsi vagyok a véleményetekre, hogy milyen lett a harmadik (te szent nutellás pirítós!) évad első fejezete. Anyám... Már nemsoká itt a vége. Nem is hiszem el. Na jó, az még odébb van egy kicsit.

U.I.: Habár nem számít sokat, innen szeretnék jobbulást kívánni Mikey-nak. Szegénykém pórul járt. :'(