3.fejezet

Oath

A telefonom halkan csörrent meg a táskámban, én pedig gyorsan előhalásztam, és elnézést kérve arrébb mentem.

-Istenem, Grace, imádlak!-vettem fel.

-Én is, Kate.-nevetett.-De miért is?

-Anyáék elrángattak egy régi baráttal vacsorázni. De sose találod ki, hogy ki a régi barát fia. Luke.

-Na ne!

-De. És végig engem bámul, és egyszerűen tudom, hogy a gondolataiban már levetkőztetett. És nem elég, hogy a szüleink versenyeznek, hogy melyikünk a jobb, még a zenét is leszólják, és anya a gondos, szerető szülő szerepét mutatja. Egyszerűen nem bírom tovább. Ha még egy percig el kell viselnem ezt a bolondok házát, én kitörök, mint egy vulkán.

-Akkor itt a felmentő sereg. Anyáék leléptek romantikus vacsira, én meg itt maradtam Brady-vel, és azt hiszem megfáztam. És azért hívtalak, hogy nincs kedved átjönni ápolni?-hadarta el egy szuszra. Illedelmesen megvártam míg kifújja az orrát, majd válaszoltam.

-10 perc és ott állok előttetek.

-Lesz az szerintem kevesebb!-kuncogott bele. Egy hapcival köszönt el, és még hallottam, ahogy a tesójának üvölt, hogy ne nyúljon valamihez.

Fej rázva mentem vissza az asztalunkhoz.

-Rettentően sajnálom, de nekem sajnos mennem kell. A barátnőm meg van fázva, és a kisöccsére kell vigyáznia, mert a szüleinek évfordulója van, és elküldte őket, hogy legyenek kettesben. És én, mint legjobb barátnő, nem hagyhatom cserben. De nagyon jól éreztem magam, és örülök, hogy megismerhettem önöket. Remélem találkozunk még.-mosolyogtam kedvesen. Én vagyok a hazugságok koronázatlan királynője. Oscar-t nekem!

-Semmi baj, drágám.-mosolygott együtt érzőn Mrs. Hemmings.

-Menj csak, kicsim. Majd holnap hazajössz. Gondoskodj csak róla.-mondta anya.

-Luke, legyél udvarias, és vidd el Katherine-t.-szólt fiának Mrs. Hemmings.

-Nem kell! Illetve… Köszönöm, de nem kell fáradni. Hívok egy taxit.

-Ragaszkodom hozzá.-állt fel Luke. A fejedhez ragaszkodj, mert mire visszajössz, már nem lesz meg.

-Köszönöm.-biccentettem. Elindultam kifelé, nyomomban a pincsikutyával. Duzzogva ültem be az autóba. Nem hiszem el, hogy egy autóban kell lennem vele.

-Hát… Ezt nem gondoltam volna.-pillantott rám.

-Mit? Hogy a szüleim gazdagok, és hogy én eljátszom az illedelmes pénzes csajt?

-Ja. De nem rossz. A színészi képességeid határtalanok!-nevetett le sem véve szemét az útról.

-Ilyen szülők mellett, máshogy nem lehet élni.

-Tudom milyen. A szüleim nem nagyon örülnek a zenélésnek. Nem értik meg, hogy nekem az az életem.

Elmosolyodtam, és kinéztem az ablakon. Egyre közelebb értünk Grace-ék házához. Tekintetem Luke-ra vezettem, aki megérezhette, hogy nézem, mert rám kapta tekintetét.

-Néha egyedül kell lenned, hogy megtaláld az utad. Mármint… Lehet, hogy a szüleid nem támogatnak, de attól nem kell feladni a vágyaid. Mindig lesz előtted akadály, amin csak egyedül tudsz átjutni. Persze néha jó, ha van melletted valaki, aki támogat. De a nagy csatákat egyedül kell megvívni.

-Lenyeltél egy szerencsesüti gyárat, vagy mi?-nevetett fel.

-Itt állj meg.

-Mi? Miért?-nézett rám rémülten.

-Mert itt lakik Grace.-mutattam a következő házra. Leparkolt a kocsibehajtóra, és leállította a kocsit.-Köszönöm, hogy elhoztál.

-Nincs mit. Észrevetted, hogy normálisan beszélgettünk? Nem értem miért kell folyton veszekedni.-fordult felém.

-Rid miatt. Meg azért is, mert folyton nyomultál. De el kell ismernem, hogy ez az út nem volt elviselhetetlen. De! Ettől még nem vagyunk se barátok, se mások.-szögeztem le.

-MÉG!-mondta.

-Reménykedj csak.-forgattam meg a szemem. Kinyitottam az ajtót, és már szálltam volna ki, amikor a kezem után kapott, és egy puszit nyomott az arcomra. Elvörösödve húzódott el, míg én döbbenten meredtem rá. Kiszálltam a kocsiból, és az ajtóhoz mentem. Amint odaértem az kivágódott, és beteg barátnőm be is húzott rajta. Alig volt időm inteni Luke-nak, már be is zárult mögöttem a fa szerkezet.

-Ez. Mi. Volt?-támadott le azonnal.

-Neked is szia. És mielőtt bármibe belekezdenénk, átöltözök, mert kényelmetlen ez a förtelem.-mutattam végig magamon.

Azzal Grace szobája felé vettem az irányt. Kivettem egy pólót, egy nadrágot és egy zoknit, majd ledobva magamról a fehér ruhát, felvettem őket. A hajam felkötöttem egy lófarokba, sminkem lemostam, majd visszaballagtam a nappaliba. Brady intett egyet, majd visszatért a zombik gyilkolásához. Videojáték-nyomi. De engem nem tud megverni! Összeborzoltam a haját, de csak meglegyintette a kezem, és beletúrt hajába. Kuncogva huppantam le Grace mellé a kanapéra. Egyből arrébb is húzódtam, mert hapcizott egyet.

-Hű. Te aztán beteg vagy.-meresztettem rá a szemem. Sápadt bőre, piros orra, és véreres szeme volt. Kezében zsepi, körülötte pedig a már használt darabok. Egy pokrócba burkolózott, és így olyan volt, mint egy jegesmaci.

-Dudom.De mesélj. Mi bolt a bacsorán.

Röhögőgörcs jött rám, amikor megszólalt, mert a bedugult orrától nem tudott rendesen beszélni. Brady is elnevette magát, így megállította a játékot, és hátranézett rám. Én pedig pont akkor estem a padlóra. Ebben közrejátszott Grace lába, és a nevetésem is. Már a könnyeim hullottak, de nem tudtam abbahagyni. Végül alábbhagyott jókedvünk, és kipirosodva ültem vissza a kanapéra.

-Bocsi. De olyan viccesen beszélsz ilyenkor.

-Mindegy. Mi volt?-terelte a témát.

Elmeséltem az egészet. Az első megdöbbenéstől, a „kinek a gyereke a jobb” versenyen át, egészen a beráncigálásomig.

-Azta.-reagálta le.-Ez dardalmas esde volt. De akkor mosd ogy izs álldok?

-Nem tudom.-sóhajtottam.-Nem leszünk pár szótól haverok, mert még mindig ugyanaz az idegesítő nyomi, de már nem utálom. Viszont, ha holnap újra az a nyomulós barom lesz, nem fogok jópofizni vele.

-Bocsi, de olnap nem megyek.

-Már hogy a fenébe jönnél? Tiszta baci vagy. Ha ki mered tenni a házból a patád, nem állok jót magamért. És minden nap eljövök szórakoztatni téged! Hozom a házit is, amit együtt felejtünk el megcsinálni, filmezünk, dumálunk, ilyenek.

-Köszönöm.-nézett rám hálásan.

-Most pedig! Induljon a HORROR-MARATON!-kiáltottam.-Akciófilm?-néztem a kérlelő tekintetű barátnőmre.-Vígjáték?

-Kééééééééééérlek!

Olyan bociszeme van, aminek senki sem tud ellenállni. Ráadásul a láztól még jobban csillog a szeme. Sóhajtva tettem be az első romantikus filmet, amit találtam. Csináltam pattogatott kukoricát, és egy párnával az ölemben foglaltam helyet. Brady el akart menekülni, de én elkaptam, és egy „ha én, te is” mondattal lerántottam a kanapéra. Csak pár évvel fiatalabb nálunk, de néha nagyon gyerekes tud lenni. És persze mindig szívatjuk egymást. De attól még jóba vagyunk.

-Kate.-rázogatott Brady. Elaludtam a film első tíz percébe, és a vállát használtam párnának, így gondolom elzsibbadt egy kicsit.-Vége.

-Mi? Hol? Ki? Miért?-ültem fel hirtelen.

Kedves olvasók, idetévedtek, vagy egyéb emberi, avagy nem emberi lények! Most felvetődhet bennetek, hogy mi a francot kerestek most itt. Nos... Holnap nemzeti ünnep -nyugi, nem ez a lényeg-, és sok dolgom lesz a pakolással, idegességgel meg egyéb izékkel. Csütörtökön-pénteken-szombaton verébtábor lesz -megjegyzem a leghalványabb hupilila szellentésem sincs, hogy miért kell nekem mennem-, szóval nem leszek elérhető. Így most hoztam a részt. Remélem tetszeni fog.

Angel