2015. április 3., péntek

K, mint Kétség

I Lose Myself
-Brad?
-Sajnálom Grace, de ő a barátom, és nem hagyhatjuk cserben mind. Valakinek lépnie kellett, és mivel ti nem tettétek, nekem kellett.
-Nem kellett volna. A nővéred mellett a helyed.-korholtam.-Azt sem értem miért vagy itt. Ez veszélyes, nem akarom, hogy megsérülj.
-Nem vagyok már gyerek! Értsétek már meg, hogy tudok magamra vigyázni. Nem kell engem megvédeni, nem vagyok öt éves, hogy babusgatni kelljen.-csattant fel.
Apró büszkeséggel tekintettem a mellettem álló fiúra, bár nővére hitetlen pillantással illette. De nem csak Brad lepett meg mindenkit. Kate ezt-meg-fogom-bánni arccal sétált át a mi oldalunkra.
-De csak azért, hogy valaki le tudjon majd beszélni titeket erről. Nem fogok harcolni miattatok.
Végül Luke is átállt, barátnője kezét szorongatva. Grace összeszorított szájjal ballagott át, részben azért, hogy tarkón csapja öccsét.
Már csak a tanakodva bámuló Chloe, a megvető tekintetű Michael, és a tanácstalan Calum maradt. Bár a második teljességgel lehetetlen, hogy bármikor is mellém álljon.
-Én ugyan át nem állok hozzád.-fintorgott rám. Említettem már milyen kedves? (Szarkazmus!)
-Én viszont igen!-indult meg Chloe. Összefont karokkal állt be Brad és közém, majd határozott arccal nézett szerelmére.-Nem fogom csak azért cserbenhagyni az egyik legjobb barátnőm, mert te megmakacsoltad magad. Szeretlek, de túlmentél egy határon.

Calum szemszöge:
Mit tegyek? Már Mikey-n kívül mindenki átment, hogy lebeszélje őket erről. De nem mehetek, meg akarom menteni onnan Mira-t. És azt csak innen tudom. Pedig legszívesebben azonnal odarohannék, hogy a karjaimba kapjam, és soha többé ne engedjem el. De nem tehetem. A Tanács csak akkor segít, ha az ő oldalukon állok.
-Mikey. Miért csinálod ezt? Nem haragudhatsz valakire az életed végéig.
A földre meredve vártam, hogy mi fog történni. Mikey átáll? Nem hiszem. De akkor mi lesz? Mi lesz ezután? Visszavonulnak? Vagy harcolnak?
-Miért kell folyton ezt csinálni?-hallottam Mira dühös hangját. Ott állt, az apjával szemben, teljesen egyedül.-Miért kell mindig harcolni? Nem volt elég lemészárolnod a fajod, neked az egész világ kell? Egy jó apa nem kényszeríti a gyerekeit ölésre. Ez így nem jó.
-Most fellázadsz?
-Nem. Nem lázadok, csak rájöttem, hogy azzal, hogy megölünk olyanokat, akik nem értenek veled egyet, nem megoldás. Éljünk inkább békében, eddig nem volt jó? Nem kell változtatni a világon. Nem nekünk kell változtatni.
-Igaza van.-szólalt meg Seth. Odasétált testvére mellé, és a vállára tette a kezét. Grace, Brad, Chloe, Kate és Luke is követték.-Nem kell a háború, hogy ártatlanok halljanak meg.
-Ezek az ártatlanok megölték az anyátokat!-emelte fel a hangját Kronosz.-Bűnhődniük kell. Nem tudják min mentem keresztül az elmúlt 18 évben, nem érthetik meg.
-De mi értjük. Elvesztettük az anyánkat, az apánkat. Nem tudtuk, hogy vannak e egyáltalán rokonaink. Egyedül kellett boldogulnunk, nem számíthattunk senkire, és mégis itt vagyunk. Felnőttünk, mert nem hagytuk, hogy a múlt befolyásolja minden lépésünk. Megismertem olyan embereket, akik elfogadtak úgy, ahogy vagyok. Nem tökéletesek, de ki az? Befogadtak –igaz nem mindenki van oda értem. De nem számít, mert végre van hova tartoznom. Van kikért felkelni reggel. És most van egy testvérem, és egy apám is. De ha nem érted ezt meg, akkor már nem vagy többé az. Én nem akarok ilyen apát, aki csak a bosszúval foglalkozik.
-Sajnálom, ha csalódást okozok. De sosem találkoztál volna a testvéreddel, ha én nem keresem meg.
-Nem baj. Úgyis találkoztunk volna. Mert van valaki, aki törődik velem. Aki képes volt megszegni a szabályokat, aki képes volt feláldozni magát, csak azért, hogy kiderítse mi vagyok. Ez a feltétel nélküli szeretet. Ez az, amire szükségem van, nem pedig egy olyan apára, aki csak kihasznál az önös érdekei miatt.
Szüksége van rám… Akkor miért ment el? Miért nem várta meg inkább, hogy együtt kitaláljunk valamit? Miért kellett elküldenie minket?
Hátranézett, egyenesen rám, tekintetében várakozással. Elmosolyodtam, majd melléléptem. Összekulcsoltam kezeinket, mire megszorította enyém.
-Ha téged csak a bosszúd érdekel, akkor menj vissza oda, ahonnan jöttél, mert…
-Mert? Mit teszel?
-Nem én. Mi.-kapta el testvére kezét. Mind egymásba karoltunk, bár megjegyzem fogalmam sincs miért. A következő pillanatban fény kezdett fölöttünk derengeni, ami egyre vakítóbb lett. Mind eltűntek. Mint mi a múltkor.
Ránéztem Mira-ra, aki elsápadva, összeszorított szemekkel, lehajtott fejjel kapaszkodott félig bátyjába, félig belém.
-Mira, minden rendben?-simítottam végig karján.
-Persze. Csak kicsit megszédültem.-próbált megnyugtatni. Mondanom sem kell, hogy nem nagyon nyugodtam meg.
-Most mi lesz?-kérdezte Seth.
-Mi lenne?  Szépen hazamegyünk, és megbeszéljük a dolgokat.-közölte tényszerűen Grace. Na igen, ő mindig is parancsolgatós marad.
-É-én is?-pillantott bizonytalanul körbe Seth. Grace csak barátságosan rámosolygott, majd belekarolva kezdett el csacsogni mindenféléről.
-Szóval…-fordultam a Tanács felé.
-Mivel a veszély egy ideig nem fenyeget, úgy gondoljuk nincs értelme itt maradnotok. De lehetőleg legközelebb ne szegjétek meg a szabályokat, különben büntetést von maga után.
-P-persze, értettem.

Mira szemszöge:
Grace-ék nappalijában, Calum mellett, feszülten, csendben ülve, a padlószőnyeget bámulva, elég kínos volt. Nem tudom mit mondhattam volna, a fejem olyan üresen kongott, mint a hasam. Uh, éhes vagyok…
-Beszélhetnénk? Négyszemközt.
Felnéztem az előttem álló Calumra, majd félénken bólintottam. Felálltam, és követtem Calt a konyhába. Ahj, itt csak a kajára tudok gondolni… Ennem kellene valamit. Napok óta alig ettem valamit is.
-Én csak azt szerettem volna mondani, hogy sajnálom. Sajnálom, hogy nem bíztam benned, sajnálom, hogy azt hittem meg kell téged védenem.
-Calum, nem kell…
-De kell. El kell mondanom mindent, mert csak így nyerhetem el a bizalmad. El kell mondanom, hogy szeretlek, és én csak féltettelek. De rájöttem, hogy nincs szükséged arra, hogy védelmezzelek.
-Kérlek,hagyjuk ezt.-könyörögtem. Nem, kérlek,  ne csináld ezt velem. Így bűntudatom lesz.
-Mira. Csak adj még egy esélyt, esküszöm, nem fogsz csalódni. Mindent megteszek, csak próbáljuk meg.
-Nem lehet.-fordultam el.
-Miért?
-Csak…csak nem, fogadd el.
-Mondd, hogy nem érzel irántam semmit, és elfogadom. Mondd, hogy nem szeretsz, és békén hagylak.
Lehunytam a szemeim, és vettem egy mély levegőt. Felé fordultam, és komoran a szemébe néztem.

-Csak hagyj békén.

Helló! Szóval. Köszönöm az 5 feliratkozót, nagyon jó érzés, hogy van olyan, akinek ennyire tetszik amit írok. És sajnálom, amiért ez most nem lett a legjobb rész, sőt, egyenesen a legrosszabb. A következőt már kicsit izgalmasabbra írom, remélem nem tántorított el titeket. Addig is Boldog Húsvétot -előre is.

1 megjegyzés:

  1. Neked is happy eastert!!! És szerintem ez is egy tök jó rész lett. És hozd hamar.

    VálaszTörlés