L, mint Lehetetlen

One Last Time

Napok teltek el, és semmit nem találtam. Minden egyes könyvet elolvastam már, de lehetetlen. Sehogy sem tudom ellene tenni. Nincs semmi, amivel megváltoztathatnám. A szerelemnek meg kell halnia, ez ellen nem tudok tenni. Pedig bármit megadnék a megoldásért cserébe…

-Figyelj már!-nyafogott mellettem Chloe.-Ez..-mutatott fel egy piros felsőt.-..vagy ez a jobb?-mutatta fel ugyanazt, csak kékben.

-Öhm… A piros jobb.

-Köszi.-ment vissza a fülkébe.-Te nem próbálsz valamit?

-Ugyan minek? Van elég ruhám.

Egész nap a boltokat járjuk, mert Chloe szerint kell a kikapcsolódás. Szerintem meg csak elpocsékolt idő, amit fontosabb dolgokra is fordíthatnék. De ki tud vele ellenkezni? Hat nem én, az tuti.

-Mehetünk?-jött ki. Bólintottam, majd miután kifizettük a ruhákat, amiket vett, és elindultunk Grace-ékhez. Nem tudom miért mindig ott lógunk, talán mert már azt szoktuk meg, hogy mindig ott vagyunk. Amolyan ’főhadiszállás’.

-Na?-fordul körbe Chloe, már a negyedik szett bemutatásakor, amit mindenki un már, csak Michael nézi ragyogó szemekkel. Mi meg rohadjunk itt, kösz szépen…

-Gyönyörű vagy.-bókolt szerelmének.

Egy egységes hümmögés után visszament az ötödik szetthez, így pár perc szünetet hagyva nekünk. Kimentem a konyhába inni valamit. Töltöttem magamnak egy pohár vizet, mivel Grace szülei szerint a cukros üdítőitalok károsak, szóval csak víz van. Alig hogy beleittam, Brad jött be. Komoly tekintettel nézett, majd leülve egy székre, biccentett, hogy üljek le én is. Tettem amit kért, és lehuppantam a vele szemben lévőre.

-Meddig csinálod ezt?-kérdezte.

-Ameddig megoldást nem találok. Valahogy biztos tudok tenni ellene, és addig nem nyugszom, amíg meg nem tudom hogyan.

-Felejtsd már el! Mi van, ha nem tudsz tenni semmit? Örökké nem kutathatsz. Felejtsd el, légy boldog, tégy úgy, mintha nem lenne semmilyen szerelem meg átok.

Ha nem lenne szerelem… Nem hiszem, hogy csak úgy el lehet felejteni, hogy szerelmes vagy valakibe. Na jó, biztos el lehet felejteni, mondjuk ott az amnézia, vagy…

-Brad.-emelkedtem fel lassan a székből.-Te egy zseniális elme vagy!-borultam a nyakába.

-Tudom-nevetett.-Miért is?

-Elfelejteni!-érintettem meg jobb mutatóujjammal az orrom, míg bal kezemmel rá mutattam. Vágott egy értetlen fejet, mire megforgattam szemem.-Ha elfelejt, nem lesz szerelmes belém, így nem kell meghalnia. Csak el kell feledtetni engem vele, és minden rendben lesz, hát nem érted?-ráztam meg finoman a vállánál fogva.

-De… Ehhez nem kellene neki is beleegyeznie?

-Ha elfelejt, akkor meg sem kell tudnia.

-De ez nem helyes.-rázta a fejét.

-Ez az egyetlen esély. Semmi mást nem tudok tenni, és… Meg kell tennem, különben meghal. Azt nem hagyhatom. Kérlek. Bízz bennem.

-Én akkor sem vagyok biztos benne. De ha ezt akarod.

-Nem akarom, de nem tehetek mást.

Csak legyintett egyet, és otthagyott a konyhában. Egyedül maradtam a kétségeimmel, és egy ötlettel, amit nem tudom hogyan valósíthatok meg.

-Mira!-kiáltott Grace.

Bementem a nappaliba, és leültem a kanapéra.

-Megyünk bulizni! Kell a kikapcsolódás a történtek után.-vázolta a tervet Grace.

MI? Nem, én nem akarok menni. Még nem is vagyok 18, egy hét múlva lesz a születésnapom, addig kétlem, hogy beengednek, meg amúgy sem vagyok egy bulizós csaj, mert túl sokan vannak az ilyen clubokban, és a zene is csak a tuc-tuc, meg a béna Dj elektronikus zenék. Szóval nem akarok menni. De persze elrángatnak engem is, nem úszhatom meg.

-Ez nagyon jól állna.-emelt elém Kate egy világoskék ruhát.

-És ez?-mutatott fel egy homokszínű ruhát Grace.

-Nem-nem.-ingatta a fejét Chloe.-Nincs valami sötétebb?-turkált Grace szekrényében.-Megvan!

Egy fekete ruha volt a kezében, amit felpróbálás után tökéletesnek nyilvánítottak. Így kisminkeltek, megcsinálták a hajam, mint valami próbababát. De komolyan, engem meg sem kérdeztek, csak csinálták. Hahó! Én nem számítok? Persze a válasz a nem lenne.

Míg ők is elkészültek, kimentem a hátsókertbe, gondolkozni. Leültem a kinti asztalhoz, és lábam felpakoltam rá.

Hogy kellene? Mikor? Egyáltalán meg tudom csinálni? Nem vagyok biztos magamban, és így biztos, hogy nem fogom tudni megtenni. Ráadásul ez a bulizás is keresztül húzta a számításaimat.

-Gyere, megyünk.-állt meg mellettem Chloe.

-Figyelj…-kaptam keze után.-Beszélhetnénk?

-Persze. Baj van?-ült le a mellettem álló székre.

-Mondhatni. Rájöttem, hogy hogyan menthetném meg Calumot. De… Szóval, ha elfelejt engem, akkor a szerelem, amit irántam érzett, az is…öh…elfelejtődik.

-Mi? Te most kb azt akarod, hogy amnéziája legyen?

-Nem. Azt akarom, hogy ne emlékezzen rám. Hogy ne tudja ki vagyok, hogy mit érzett irántam, hogy egyáltalán létezek.

-De ez… Mindegy. Most mennünk kell, majd itthon megbeszéljük, holnap, frissen és okosan. És közösen.-állt fel.

Bementünk a házba, ahol mindenki csak ránk várt. Elindultunk egy közeli clubhoz, ahol már elég sokan voltak, így kissé feszengve mentem a többiek után. Belém tuszkoltak egy pohár alkoholos koktélt, de többet nem ittam. A többiekről ez nem mondható el, mindenki –majdnem mindenki-leitta magát. Brad –mivel még tényleg kiskorú-otthon maradt, és bár mondtam, hogy szívesen maradok vele, elküldött a fenébe. Hát muszáj volt jönnöm, pedig semmi kedvem nem volt. Azt nézni, ahogy izzadt emberi testek vonaglottak valami idióta zenére, és nem egy párt láttam elmenni a mosdó felé. Fogalmam sincs mit akartak. Illetve nem akarom tudni mit akartak. Fúj…

-Gyere, táncoljunk!-ragadta meg a kezem Chloe. Az előbb még épp összetapadtak Michaellel, hogy került ilyen gyorsan ide?

-Kösz, de jó itt nekem.-hárítottam.

-Ez nem kérdés volt. Parancs.-húzott a testek tengerébe. Kate és Luke kicsit odébb élvezték egymás társaságát, Chloe pedig Grace-hez vezetett. Hárman táncoltunk –én csak billegtem-, és nem egy srác pillantását kaptam el. Haza akarok menni!

Természetesen lehetett még rosszabb ez az este, mert azután, hogy a lányok meghívtak még két koktélra –azt mondták alkoholmentes, de nem volt az-, az enyhén részeg Calum akaszkodott rám. És  az alkohol hatásától elhomályosult agyam miatt, habár közrejátszhatott, hogy még mindig érzek valamit iránta, nem nagyon ellenkeztem. És innen nem nagyon emlékszem a történtekre.

Reggel fejfájással keltem, és elég korán, mivel a hajnal első sugarai még éppen csak előbukkantak. Gyorsan kikeltem az ágyból, mondanom sem kell, hogy vajon kinek a szobájában voltam. Szerencsére nem történt semmi olyan,ugyanis mindkettőnkön a tegnapi ruha volt. Ránéztem az édesen szuszogó fiúra. Olyan ártatlan így… Jobb lesz neki nélkülem.